Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A legszabadabbak

Létrehozva:

Orosz Bernadett / Fotó: Facebook

Másodszor adta át idén a SZABAD-díjakat a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Azokat jelölték az elismerésre, akik „a legtöbbet teszik azért, hogy Magyarország szabadabb hely legyen”.

Gulyás Márton vitte el a közönség, Orosz Bernadett pedig a zsűri díját.

„A SZABAD-díj jelöltjeitől megtanulhatjuk, hogy mindannyian formálói vagyunk annak a társadalomnak, amiben élünk, vagy amiben élni szeretnénk” – mondta Kovács Patrícia színművész, a TASZ díjátadójának műsorvezetője.

A zsűriben Cseke Eszter rendező, Horváth Dorka, a BOOKR Kids alapítója, Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója, László Kriszta, a Marie Claire főszerkesztője és Miklósi Gábor, a 444 újságírója foglalt helyet.

„Olyan volt ez, mint egy karácsonyi csoda. A díjjal még inkább felhívhatjuk a társadalom és a döntéshozók figyelmét arra, hogy a kapcsolaton és családon belüli erőszak igenis létező jelenségek” – mondta a Pesti Hírlapnak a díjátadó után Orosz Bernadett, aki akkor vált országosan ismertté, amikor 2019-ben egy Facebook-bejegyzésben beszámolt arról, hogy volt párja, K. István nyugalmazott alezredes kegyetlenül bántalmazta, kitépte a haját és a felismerhetetlenségig összeverte. Beszámolójához nehezen feledhető képeket is mellékelt. Azóta számos médiumban szerepelt és többször is nyilvánosan hívta fel a figyelmet a kapcsolati erőszak elleni fellépés fontosságára.

„Az eltelt egy év alatt igyekeztem erősíteni a hangját a jogvédőknek, például Mérő Verának, valamint a többi áldozatnak, például Renner Erikának, Pintér Mariannak és Kertész Ágnesnek. Mindannyian közvetett nyertesei ennek a díjnak” – nyilatkozta lapunknak Orosz, hozzátéve, hogy „tiszta szívvel, igaz hittel és rendkívüli kitartással bárki hétköznapi hőssé válhat, sokat tehet másokért, akár egyetlen nemes lépéssel”.

A közönség díját Gulyás Márton és a Partizán csapata nyerte. Az ismert aktivista egy vállaltan ellenzéki, főleg fiatalok körében népszerű videós csatornát hozott létre a YouTube-on akkor, „amikor egyre-másra lehetetlenülnek el a nyilvánosság csatornái”.

„Elismerésünket és tiszteletünket szeretnénk kifejezni minden további jelöltnek, akik értékes munkájukkal eddig is azon dolgoztak, hogy politikai közösségünk egésze igazságosabb és szolidárisabb legyen” – írták a bejelentésre reagálva a Partizán Facebook-oldalán.

Oroszon és Gulyáson kívül díjazták még Kovácsné dr. Nagy Emesét, aki egy hejőkeresztúri általános iskolában valósított meg sikeres integrációs programot.

Mohos Máté

 

Legnépszerűbb cikkeink