Magyarország

Telefonon beszélt Gyurcsány Szájerrel

Published

on

Fotó: Merész Márton

A DK elnöke a Jobbikkal való együttműködésről azt mondta: nincsen rózsa tövis nélkül, magáról pedig azt, hogy toleránsabb lett.

„Teszek arra kísérletet, hogy elmagyarázzam mindegyik oldalnak, hogy bár küzdünk egymással, tisztelni kell az ellenfelek emberi méltóságát” – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV-nek.

A DK elnöke beszélt a Szájer-ügy körül megjelenő indulatokról is. Úgy látja: egy magát kereszténydemokratának tartó pártnak nagy lehet a kísértés, hogy a saját hitét társadalmi normává formálja. „Ezek valóságos dilemmák, de olyan erővel ütjük egymást gender-ügyekben, hogy nem tudunk erről szépen beszélni” – vélekedett a DK elnöke.

Szájerrel nem voltak és nincsenek jó viszonyban, de neki mostantól magánember. Amikor Szájer mindenről lemondott, Gyurcsány felhívta. A DK elnöke szerin a köztük lezajlott beszélgetés „tök normális, emberi” beszélgetés volt. Arról nem beszélt, hogy a volt fideszes politikus mit mondott neki.

Gyurcsány arról is beszélt, hogy lemondása után leköpték az utcán. Ezért fontos neki, hogy az az ember, aki lemondott, már nem ellenfél.

A DK elnöke nagyszerű dolognak nevezte, hogy feláll egy új ellenzék Orbán Viktorral szemben. A Jobbikkal történő együttműködésről azt mondta: nincsen rózsa tövis nélkül. „Az a sorsunk, hogy a mai ellenzéki pártokból egyetlen, bár belül színes demokratikus blokk legyen. Mindenkinek kellett tennie a többiek irányába lépéseket” – tette hozzá a DK elnöke, aki szerint az ő gondolkodásmódja is toleránsabb lett a Jobbik vagy az LMP nemzetpolitikai elképzeléseivel kapcsolatban. ​

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version