Magyarország

Orbán: December végén jön az első adag vakcina

Published

on

A gazdasági problémákról és a vétóról is szót ejtettek a parlament hétfői ülésén.

Köszönetet mondott Orbán Viktor Lengyelországnak barátságáért és kitartásáért, és azért, mert kitartott Magyarország mellett az Európai Unióval szemben – írja az Index.

„Győztünk, mert keresztülvittük, hogy olyan nehéz időkben, mint a mostani járvány, nem szabad a gazdasági támogatásokat politikai feltételekhez kötni, egyszerűen azért, mert ezek hátráltatnak bennünket a gyors cselekvésben” – mondta Orbán.

A kormányfő arra is utalt, hogy az első adag vakcina december végén érkezik Magyarországra, és amelyet először az egészségügyben dolgozók, az idősek és krónikus betegek kaphatnak meg.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arról beszélt, hogy szégyenkeznünk kell, mert Deutsch Tamás gestapózott, Demeter Szilárd gázkamrázott, és Szájer József pedig  ereszcsatornázott. A frakcióvezető a magyar kormány vétója  miatt is szégyenkezett, szerinte ezzel zsarolták az Európai Uniót és a déli tagállamokat.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője szerint a vétó lehet egy legitim eszköz, ha a magyar munkavállalók érdekeit kell megvédeni. „De most ön a jogállamisági feltételek miatt élt a vétóval, azért hogy tovább lehessen hizlalni az oligarchákat” – reagált Keresztes, aki szerint sokkal egyszerűbb Soros Györggyel hadakozni, mint szembeszállni a német vállalatok profitéhségével.

Orbán a viszontválaszában elmondta: létező veszély, hogy a jövőben egy Európai Egyesült Államok létrehozása az ezeréves Magyarország feladását jelentheti. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 64 ezer ember vesztette el a munkáját a miniszterelnök szerint. Hozzátette: míg az átlagbér 2010-ben 200 ezer forint volt, addig most ez 390 ezer forint körül van és nem a KSH, hanem az európai statisztikai központ, az Eurostat adatai szerint.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version