Magyarország
Gődény ellen rémhírterjesztés miatt nyomoznak
A magát doktornak nevező Gődény őrizetbe vételét kommentálta a rendőrség, „a vírusszkeptikus tartalmak hangadói” ellen rémhírterjesztés, esetleg a hatósági rendelkezés elleni uszítás gyanúja miatt indul eljárás.
Vírusszkeptikus tartalmak hangadóinál tartott házkutatást a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján, írja az MTI.
Mint azt korábban lapunk is megírta, minden bizonnyal Gődény György ellen indult eljárás.
Gál Kristóf elmondta: a rendőrség folyamatosan figyeli a vírustagadó, vírusszkeptikus cikkeket, közléseket, állításokat, és amennyiben felmerül, hogy a közlés jogszabályba ütközik, eljárást indít.
Mint mondta, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több hete indított eljárást egy ilyen ügyben, és pénteken négy olyan személyhez köthető helyszínen tartottak házkutatást, akik „a vírusszkeptikus tartalmak hangadói”. A rendőrség az eljárást rémhírterjesztés miatt folytatja, de felmerül a hatósági rendelkezés elleni uszítás büntette is – tette hozzá.
A Gál Kristóf által meg nem nevezett vírusszkeptikus hangadók egyike vélhetően Gődény György, ugyanis Facebook-oldalán a magát Doktor Gődénynek nevező férfi felesége azt közölte: „hajnalban megszálltak bennünket, majd házkutatás és lefoglalás után Gyurit elvitték a magukat ‘nemzetinek’ mondó nyomozóiroda emberei”.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója