Nagyvilág

Tűz ütött ki egy elhagyatott katalán épületben, hárman meghaltak

Published

on

Képünk illusztráció / Forrás: Pixabay

Az épület éppen csak állva maradt, napokig tarthat, mire átkutatják. Többen leugrottak a tűz elől, 18 ember sérült meg.

Hárman meghaltak, amikor kigyulladt egy menekültek által birtokba vett épület a Barcelona melletti Badalonában – írja a The Guardian. Az épület, ami több mint száz, zömében Afrikából érkező menekültnek adott otthont, hajnalban kapott lángra.

Thierno, egy szenegáli menekült, aki két és fél éve lakik az épületben, attól tart, többen is bennéghettek az épületben. „Gyorsan terjedt a tűz, szobáról szobára, emeletről emeletre. Öt percünk volt kijönni. Biztos vagyok benne, hogy vannak még bent” – mondta Thierno. A tűzoltóság szóvivője elmondta: akár napokig is tarthat, mire átkutatják az épületet, mert az az összeomlás küszöbén áll. Legalább 18-an megsérültek, köztük három ember súlyos állapotban van. A tetőről csaknem 30 embert menekítettek ki, mielőtt néhány helyen beomlott. Többen kiugrottak az ablakokon.

Pere Aragonés katalán elnök elmondta: minden menekültnek, függetlenül attól, megkapta-e a menekültstátuszt, szállást adnak. Xavier García Albiol, Badalona polgármestere is megerősítette ezt: jelenleg 60 ember ellátásáról gondoskodnak. Albiol szerint akár kétszázan is lehettek az épületben.

A Kanári-szigetek felől rekordszámú menekült érkezett Spanyolországba az elmúlt hónapokban, akiket főként Barcelonába szállítottak tovább. A spanyol törvények szerint nem dolgozhatnak, ezért sokan hamisított ruhák és táskák eladásából éltek, vagy fémhulladékot gyűjtenek. „Mit tehetnénk? Nincsenek papírjaink, ezért dolgozni sem tudunk. Ez egy csapda” – mondta Thierno a The Guradiannek.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version