Magyarország

Nyomozást rendelhetnek el Doktor Gődény ügyében

Published

on

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd politikusa írásban fordult Polt Péterhez, amelyben arra várt választ, hogy hol marad a fellépés a vírustagadókkal szemben. A legfőbb ügyész erre továbbította Gődény feljelentését a rendőrségnek.

A politikus a járvány elleni védekezés ellen kampányolókkal szemben sürgette a fellépést, melynek kapcsán hangsúlyozta, a „leghírhedtebb vírustagadó propagandista” az a Gődény György, aki a 2018-as országgyűlési választások előtt 150 millió forint állami támogatást vett fel pártja finanszírozása céljából, és ezt az összeget azóta sem fizette vissza az államnak, pedig az kötelessége lett volna, miután a pártja nem érte el az öt százalékos küszöböt – írta meg a 24.hu

Kocsis-Cake sérelmezte továbbá, hogy a „kamupárt” megkárosította a költségvetést, és szerinte Gődény kijelentései felvetik a rémhírterjesztés gyanúját is. A politikus többek között azt is kérdezte a legfőbb ügyésztől, hogy, fordultak-e a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz a vélhetően törvénysértő és adatvédelmileg is aggályos oltásellenes aláírásgyűjtés miatt.

Polt Péter úgy válaszul azt írta, hogy a képviselő kérdéseit feljelentésként értékelte, ezért azt továbbította a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, ugyanis a hatóságnak kell megítélnie, hogy van-e helye a nyomozás elrendelésének.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version