Nagyvilág
Lengyel külügyminiszter-helyettes: „Kettesben többet érhettünk el”
Alapvető jelentősége volt Magyarország magatartásának, a közös lengyel–magyar tárgyalási stratégiának abban, hogy sikerült megállapodni az uniós költségvetési csomagról – idézi a lengyel külügyminiszter-helyettest az MTI.
Szymon Szynkowski vel Sek a lengyel köztévében beszélt arról, hogy olyan (lengyel–magyar) szövetség jöhetett létre, mely kizárta, hogy valaki „csak a két ország egyikével köt alkut, falhoz szorítva a másikat”.
Szerinte az ilyen közös fellépés ritka fejlemény a nemzetközi kapcsolatokban, ahol „a leggyakoribb a saját érdekekért folytatott, individuális játék”. A költségvetési csomag esetében „a lengyel és a magyar érdek egyértelműen összefonódott, kettesben többet érhettünk el” – mondta Szynkowski vel Sek.
Diplomáciai források szerint a 27 tagország vezetői által elfogadott megállapodás értelmében a költségvetési feltételrendszerről szóló rendelethez olyan záradékot csatolnak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!