Magyarország
Üzent a Fradi vezérigazgatója: Méltóképpen képviselték a BL-ben a magyar focit
Hatalmas öröm volt számára látni a játékukat.
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója az M1-nek adott interjúban elmondta: hatalmas öröm volt, hogy ilyen nagy klubok ellen játszhatott a csapat. A keddi, Dinamo Kijev otthonában elszenvedett 1-0-s vereség miatt lehet csak bennük némi hiányérzet: hiszen jól játszottak, megvoltak a lehetőségeit.
Orosz számára a legnagyobb élmény a Juventus elleni összecsapás volt, ahol vezetett a Fradi, és a 92. percig döntetlenre állt, Alvaro Morata gólja előtt.
“Elhúztuk a saját orrunk előtt a mézesmadzagot, de a végén jött a hidegzuhany. Persze hatalmas élmény volt a Dinamo Kijev elleni hazai döntetlen is, ahol kétgólos hátrányból állt fel a csapat” – mondta.
Hozzátette: a Ferencvárost azok után, hogy tavaly az Európa-liga, idén pedig a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt, újra komolyan veszik. A következő cél az, hogy ahová most visszakerült, ott meg is ragadjon.
A zöld-fehérek 25 év szünet után szerepeltek a BL főtábláján, végül egy pontot szerezve a negyedik helyen végeztek a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev mögött.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!