Magyarország
Szlávik: Mindenki, aki teheti, kérje a védőoltást
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa azt javasolja, hogy mindenki, aki teheti, kérje a koronavírus elleni védőoltást.
A főorvos a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, minden oltást pártol, és ha egy betegség ellen kifejlesztenek egy vakcinát, azt mindenkinek érdemes beadatnia. Emlékeztetett, a fekete himlő éppen az oltás segítségével tűnt el, s hamarosan megszűnhet a gyermekbénulás is.
„Úgyhogy infektológusként csak azt mondhatom, hogy mindenki, aki teheti, vegye fel a védőoltást, még akkor is, ha tudom, hogy ez a betegség igazából az idős, beteg emberekre veszélyes” – hangsúlyozta a koronavírus-vakcina kapcsán.
Hozzátette, az ország sok millió vakcinát kötött le azért, hogy ezek mihamarabb eljussanak az emberekhez. Ehhez azonban az kell, hogy a polgárok megértsék, az oltások hasznosak, jók, és nem rendelkeznek azokkal a súlyos mellékhatásokkal, amelyeket az oltástagadók hangoztatnak.
Szlávik János nagyon valószínűnek tartja, hogy a korábban meghozott kormányzati intézkedések hatására javulni fog a járványhelyzet Magyarországon.
Azt mondta, az utóbbi időszakban egy kicsit csökkent az azonosított esetek száma és kevesebb halálesetet regisztráltak, bár – úgy tűnik – a kórházakban többen fekszenek.
Hozzátette, a járvány alakulását érdemes a heti adatok alapján követni, hiszen ebből jobban kirajzolódnak a tendenciák, így majd egy hét múlva látszik, hogy valóban javult-e a helyzet.
A főorvos a közelgő ünnepekről azt mondta, ha lehet, több család ne ünnepeljen együtt, mert nem lehet tudni, ki az, aki tünetmentesen, de hordozza a vírust.
„Látni a járvány végét! Az emberekben tudatosítani kell, hogy ez egy átmeneti időszak, meg kell tudni állnunk bizonyos dolgokat azért, hogy aztán jövő nyárra újra visszatérhessen a normális életünk” – emelte ki az infektológus.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója