Magyarország

Igyekezett, mégis kikapott a Ferencváros Kijevben

Published

on

A Ferencváros egygólos vereségével zárult kedden a Dinamo Kijev vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó, hatodik fordulójában. Mindent megtett, de kiesett a Ferencváros.

A mínusz 7 Celsius-fokos hidegben rendezett összecsapást Gyenyisz Popov 60. percben esett fejes gólja döntötte el.

Az FTC 25 év után szerepelt ismét a BL főtábláján, s végül egy ponttal búcsúzott a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev mögött.

Egyik csapat sem esett neki a másiknak, de a Dinamo Kijev játékából az is azonnal kiderült, hogy számára megfelelő eredmény a gól nélküli döntetlen a csoport harmadik helyének megtartásához, ugyanis rendszeresen visszahúzódott a saját térfelére, azaz a biztonságot tekintette elsődlegesnek. Az ukránok átengedték a területet, így a magyar bajnok irányította a játékot, az első lövésére Lovrencsics jóvoltából mindössze négy percet kellett várni. Komoly helyzetet viszont nem tudtak kidolgozni a zöld-fehérek, akik többnyire a Dinamo felállt és szervezett védelmét körbepasszolták, de nem találtak rést rajta. A szünetig nem is változott a játék képe, az első félidő legizgalmasabb jelenete egy büntetőgyanús szituáció volt, amikor Szidorcsuk kezezése után a svéd bíró ugyan kivárt az első játékmegszakításnál, de végül úgy engedte a bedobást, hogy nem nézte vissza a szituációt a videóbíró segítségével. Ezen kívül egyszer Nguen lőhetett tisztán ígéretes helyzetből, de csúnyán célt tévesztett, míg Zubkov veszélyes kiugrására Buscsan reagált jó ütemben, megakadályozva az igazán nagy helyzet kialakulását. Dibusznak jószerivel csak annyi dolga volt az első 45 percben, hogy melegen tartsa izmait a dermesztő hidegben, mert egyetlen veszélyes beadás hatástalanításán kívül nem volt feladata.

A folytatásban is az FTC próbált támadólag fellépni, a hazaiak pedig a stabil védekezésre koncentráltak. Az első ziccerre az 55. percig kellett várni, akkor Nguen nagy helyzetben éppen középre lőtt, így Buscsannak nem okozott gondot a védés. Nem sokkal később Dibusznak is először kellett hárítania, de Cigankov lövése is ugyanúgy középre tartott. Az ukrán együttes egy pontrúgást követően teljesen váratlanul vezetést szerzett. Hátrányban a vendégek próbálták felpörgetni a tempót, közel jártak az egyenlítéshez is, de Uzuni jó próbálkozását Buscsan szögletre mentette. Ezt követően viszont ismét meddőnek bizonyult az FTC mezőnyfölénye. A magyar együttes a hajrában próbálta fokozni a nyomást, de az ukránok védelme ekkor sem ingott meg, így a Ferencvárosnak végül a pontszerzés sem jött össze Kijevben.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version