Nagyvilág
10-ből 9 ember nem jut vakcinához a szegény országokban
Elképesztő aránytalanságokra hívja fel a figyelmet a Népi Vakcinaszövetség nemzetközi aktivista szervezet.
A hetven legszegényebb országban tíz emberből kilenc valószínűleg nem jut hozzá jövőre koronavírus elleni védőoltáshoz, mert a legígéretesebb vakcinák többségét fejlett nyugati államok várárolták fel a Népi Vakcianaszövetség (People’s Vaccine Alliance) szerint – írja mai cikkében a Guardian.
A Népi Vakcinaszövetség olyan szervezetek és aktivisták szövetsége, amelynek közös célja a közös tudáson alapuló és mindenki számára hozzáférhető koronavírus elleni „népi vakcina” kikövetelése. A szervezet tagjai többek között olyan NGO-k, mint az Amnesty International, a Global Justice Now és az Oxfam.
Miközben az Egyesült Királyságban az első oltásokat már beadták, a Népi Vakcinaszövetség arra figyelmeztet, hogy a gazdag országok kormányai által kötött megállapodások a szegényeket kiszolgáltatja a vírus tombolásának. A megállapodások ugyanis szerintük a világnépesség leggazdagabb 14%-ának biztosítják a legígéretesebb oltások 53%-át. Kanada például annyi adagot vásárolt, amiből minden kanadai állampolgárt ötször lehetne beoltani.
„Senkit sem szabad megfosztani attól, hogy életmentő oltást kapjon, csak azért, mert ő, vagy az ország, ahol él szegény”, mondta Anna Marriott, az Oxfam egészségpolitikai vezetője. „Ha valami drámai módon nem változik, az emberek milliárdjai esnek el az oltástól szerte a világon az elkövetkező években.”
Az Egyesült Királyságban a múlt héten jóváhagyott Pfizer-BioNTech-vakcina készletei szinte teljes egészében gazdag országokba kerülnek – az adagok 96% -át nyugati országok vásárolták fel. A Moderna vakcina, amely szintén hasonló technológiát alkalmaz, és 95% -os a hatékonysága, szintén kizárólag a gazdag országokba jut el. Mindkét vakcina ára magas, és a szegény országok hozzáférését az megnehezíti, hogy az oltóanyagot a rendkívül alacsony hőmérsékleten kell tárolni – írja a brit napilap.
A 70%-os hatékonyságú Oxford-AstraZeneca-vakcina normál hűtőszekrény által biztosítható hőmérsékleten is stabil marad, és a globális hozzáférés céljából szándékosan alacsony árat szabott meg. A gyártók szerint az adagok 64% -a fejlődő világban élő emberekhez kerül majd. Az aktivisták üdvözlik ezt az elkötelezettséget, de figyelmeztetnek, hogy egy vállalat önmagában nem lesz képes ellátni az egész világot. Az Oxford-AstraZeneca vakcinája jövőre a világ népességének 18% -ához juthat el szerintük.
A kampány résztvevői azt akarják elérni, hogy a vakcinagyártók osszák meg technológiáikat és a szellemi tulajdont az Egészségügyi Világszervezet Covid-19 oldalán. Ez lehetővé tenné több milliárd adag alacsony áron történő előállítását a fejlődő országok számára. Az Oxford-AstraZeneca, a Moderna és a Pfizer-BioNTech több mint 5 milliárd dollár állami támogatást kaptak a vakcináik kifejlesztésére – állítják, ami azt jelenti, hogy felelősséggel tartoznak, és a globális közérdek szerint kellene cselekedniük.
„A gazdag országokban elegendő adag van ahhoz, hogy mindenkit majdnem háromszor beoltsanak, míg a szegény országoknak annyi védőoltása sincs, hogy az egészségügyi dolgozóknak és a veszélyeztetetteknek jusson belőle”, mondta Dr. Mohga Kamal Yanni, a Népi Vakcinaszövetség képviseletében. „A jelenlegi rendszerben a gyógyszeripari vállalatok állami finanszírozást használnak a kutatásra, de megtartják maguknak a kizárólagos jogokat, és titokban tartják technológiáikat a profit növelése érdekében, ami sok emberéletbe kerülhet” – szögezte le Dr. Yanni.
Steve Cockburn, az Amnesty International gazdasági és társadalmi igazságosságért felelős vezetője szerint az oltások felhalmozása aktívan aláássa a globális erőfeszítéseket, hogy mindenki és mindenütt megvédhető legyen a Covid-19-től. A gazdag országoknak egyértelmű emberi jogi kötelezettségeik vannak, és együtt kell működniük azokkal az országoknak, amelyeknek erre szüksége van.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!