Kiemelt hírek

Érzelmi alapon hozunk döntést

Published

on

Természetes, ha egy ismeretlen betegséggel kapcsolatban eluralkodik a félelem, és az is érthető, hogy a vakcinával szemben nagy a bizalmatlanság. A tegnapi lapszámunkban közölt közvélemény-kutatási adatok szerint ugyanis nagy az oltóanyag hazai elutasítottsága, és ez a szakpszichológus szerint nem véletlen.

A magyarok kétharmada elutasítja a keleti, fele pedig a többi oltóanyag beadását is a Publicus Intézet által a Népszava számára készült közvélemény-kutatás eredményei szerint, amelyről a Pesti Hírlap is beszámolt. 

Az arányok azért is érdekesek, mert a magyar kormány mindennap sulykolja, hogy csak olyan vakcina kerülhet itthon forgalomba, amelyet magyar szakemberek biztonságosnak minősítenek. Vagyis teljesen mindegynek kéne lennie, honnan származik a szuri.

Felvetésünkre Pulai András, a felmérést készítő Publicus igazgatója elmondta, hogy az oltóanyagokkal szembeni elutasítottságban a magyar állami intézményekkel szembeni bizalmatlanság is tetten érhető. Tehát hiába mondja el naponta Kásler Miklós, hogy csak biztonságos vakcinát engednek itthon forgalomba, ez az emberek többségében vagy nem tudatosul, vagy nem hiszik el. 

Ez azért baj, mert ha eddig valamire büszkék lehettek a magyarok, az az oltási rendszerrel szembeni magas bizalomszint.

Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint természetes, hogy az embereken eluralkodik a félelem, amikor egy addig ismeretlen fertőző, akár halálos betegség üti fel a fejét. Az ismerethiány, az egymásnak ellentmondó információk csak növelik az új betegségtől való félelmet, ilyenkor a legtöbb emberben az érzelmek veszik át az irányítást. Ezt az állapotot pedig csak fokozza, ha valakinek a környezetében is felbukkant a vírus, vagyis „megcsapja a halál szele”.

A pszichológus szerint ilyen lelki állapotban természetes, hogy a vakcinával szemben is nagy a bizalmatlanság, és mindenki a saját tapasztalatai és ismeretei szerint igyekszik jónak vélt döntést hozni, nem pedig a tudományos eredményekre támaszkodva.     

Makai Gábor tapasztalatai szerint olyan magasan képzett emberek is akadnak a környezetében, akiktől „elvárható” lenne a racionális gondolkodás, mégis érzelmi alapon hoznak döntést arról, beadatnák-e maguknak az orosz vagy a kínai vakcinát. És a válasz többnyire nem. 

Jelen helyzetben nehéz egyértelműen szétszálazni az oltás iránti bizalomhiány okait, de a kínai és orosz vakcina elutasítottságában közrejátszik, hogy a magyarok amúgy sem bíznak a két diktatúrában, amelyekhez pedig látványosan vonzódik magyar kormány. 

Pulai András egy korábbi kutatásukra hivatkozva elmondta azt is, hogy a válaszadók többsége később, az eredmények láttán, beoltatná magát. 

Kérdésünkre, hogy beoltatná-e magát, Makai Gábor a kivárást választotta, Pulai András nyugatival beoltatná magát, kínaival és orosszal nem.

Fekete Norbert

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version