Nagyvilág

Tüntető diákokat vettek őrizetbe Hongkongban

Published

on

Képünk illusztráció. Megemlékezés a Tienanmen téri vérengzésre 2009-ben Hongkongban. Fotó: Ryanne Lai (CC BY 2.0)

Őrizetbe vettek hétfőn Hongkongban nyolc embert, akik ellen egy diáktüntetés kapcsán indított nyomozást a város nemzetbiztonságért felelős rendőrségi osztaga – adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című helyi lap.

A beszámoló szerint az előállítottak között két hongkongi körzeti tanácsnok is volt – a tanácsnokok ezt Facebook-oldalaikon tették közzé, megerősítve, hogy a hongkongi Kínai Egyetem kampuszán múlt hónapban tartott tüntetéssel összefüggésben nyomoznak ellenük.

A kampuszon november 19-én több mint százan tüntettek az egyetem egy héttel korábbi döntése ellen, miszerint a diplomaosztó ünnepséget az interneten tartják meg. A demonstrálók szerint ezzel megfosztották őket attól a lehetőségtől, hogy hangot adjanak véleményüknek. Hongkongban ugyanis a diplomaosztókon a végzős diákok hagyományosan kinyilvánítják politikai állásfoglalásukat.

A megmozduláson a részvevők Hongkong felszabadítását és függetlenségét követelő jelmondatokat kiabáltak, illetve mutattak fel transzparenseken, olyan kifejezéseket használva, amelyek a városban tavaly zajló tüntetéshullám idején váltak népszerűvé. A Peking által június végén bevezetett, új nemzetbiztonsági törvény azonban tiltja az ilyen megnyilvánulásokat.

A Kínai Egyetem még ugyanaznap egy közleményben számolt be róla, hogy a demonstráción elhangzott jelmondatok miatt feljelentést tett, hozzátéve, hogy a gyülekezés az érvényben lévő járvány elleni előírásokat is megsérthette.

A SCMP rámutatott: egyelőre nem ismert, hogy a nyolc ember őrizetbe vételét a nemzetbiztonsági törvény megszegésének gyanújával indokolták-e.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version