Magyarország

Gerendai szerint nem biztos, hogy lesz jövőre Sziget fesztivál

Published

on

Képünk illusztráció

Az üzletember szerint márciusig születhet döntés a Sziget sorsáról. 

„Egyelőre nem látszik, hogy jövőre meg lehet-e már tartani a nagyfesztiválokat” – mondta Gerendai Károly üzletember a Forbesnak adott interjújában,szemlézte a Hvg.

Gerendai szerint a hazai közönségnek szóló kisebb fesztiválokat már valószínűleg meg lehet tartani, de a nemzetközi közönséget vonzó nagy eseményekkel kapcsolatban még semmit nem lehet ígérni a jövő nyárra.

„Most el sem tudtuk indítani a jegyelővételt, és február–márciusig nem is lesz értelme elindítani, mert senki sem tud semmit előre a nyárról. Nagy kérdés, hogy akkor szabad-e egyáltalán belevágni egy több mint tízmilliárdos költségvetésű rendezvénybe” – mondta.

Szerinte legkésőbb márciusig születhet döntés arról, lesz-e Sziget fesztivál. Ha akkor azt látják, hogy meg lehet hirdetni, akkor, úgy véli, egy visszafogottabb költségvetéssel, de van értelme gondolkodni benne. Azután már viszont nem szabad kockáztatni – mondta.

Az üzletember arról is beszélt, hogy tavaly ilyenkor már árulták a jegyeket, a bérletek harminc-negyven százalékát pedig el is adták december elejére. Idén április 30-án jelentették be a szervezők, hogy a fesztivál elmarad.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version