Kiemelt hírek

Zöldülő színházak a jövő nézőiért

Published

on

Még tavaly októberben indult egy érdekes kezdeményezés, amelyben színházak és más színházszakmai szereplők kötelezik el magukat az ökodtudatosság felé vezető működés mellett. A projektet a járvány sem törte meg.

Úgy tűnik, a koronavírus-járvány sem tudta eltántorítani a zöldülni akarókat, a hírek szerint ugyanis újabb hét színház csatlakozott a kezdeményezéshez. A Jövő Nézőiért – Zöld Színházi Projekt eredetileg kilenc színházzal indult, mára összesen tizenheten vannak.

A különös együttműködés ötletgazdája Papp Endre, a Miskolci Nemzeti Színház művésze, aki a Pesti Hírlap kérdésére elmondta, hogy négy alapcélt fogalmaztak meg, amelyek voltaképpen önkéntes vállalások. A résztvevők szeretnének minél több zöld programban jelen lenni, ezzel is segítve a szemléletformálást. Intézményi szinten arra fognak törekedni, hogy a színházi energetikát, a hulladékkezelést és az üzemeltetést a kor igényeihez igazítsák, így különös hangsúlyt fektetnek az újrahasznosítás lehetőségére a színházi produkciók kivitelezése során. A résztvevő színházak vállalják azt is, hogy a program során együttműködnek zöld szervezetekkel, és remélik, hogy a végén egy nagy, közös, ökotudatos színházi szakmai szervezet is létrejöhet a kezdeményezés nyomán.

„A színház közösségi tér, így közege lehet ennek a folyamatnak, segítséget adhat eligazodni a fenntartható életmód elérésében” – fogalmazta meg derűlátóan a színművész. – „Felelősségünk van abban, hogy az edukáció és a szemléletformálás segítségével a zöld gondolkodás a mindennapjaink részévé válhasson a háztartásoktól kezdve a munkahelyek üzemeltetéséig, a legszélesebb társadalmi körben”.

Papp Endre hozzátette: a járvány sem szegi kedvüket, annál is inkább, mert a legtöbb színházban csak a nézőtereket zárták be, az előadások továbbra is készülnek, így könnyen lehet folytatni az előző évad elején megkezdett munkát.

A programhoz újonnan csatlakozott színházak között van a Trafó Kortárs Művészetek Háza, a Budapest Bábszínház, a MU Színház, a Centrál Színház, és a Városmajori Szabadtéri Színpad.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version