Magyarország

Szél Bernadett: Ez pedofília és Bayer 20 éve tudja

Published

on

Képünk illusztráció/Forrás: Szél Bernadett/Wikipedia

Szél feljelentést tesz.

Bayer Zsolt újságíró a Bayer-show csütörtöki adásában beszélt többek között Szájer Józsefről és a homoszexualitásról is.

A műsor alatt Bayer úgy nyilatkozott, hogy a homoszexualitás egy „lefelé tartó spirál”, amit egy „egykor volt barátja, harcostársa” esetével próbált meg alátámasztani: „Egykor volt barátunk, harcostársunk egy 12 órás autóúton félve, rettegve, dadogva, majdhogynem sírva vallotta meg nekem, hogy ő homokos. 12 órára volt neki szüksége ahhoz, hogy ezt be merje nekem vallani 20 évvel ezelőtt. Mondtam, hogy semmi baj, ettől mi még barátok maradunk. Ugyanez az ember két év múlva a legkisebb skrupulus, fenntartás és zavar nélkül röhögve mesélte, hogy ő azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésére állnak. Két évre. Értitek mit mondok, a lefelér tartó spirál” – mondta, nem megnevezve egy ismerősét.

Szél Bernadett országgyűlési képviselő hamar reagált Bayer elszólására: „Ez konkrétan pedofília és saját bevallása szerint Bayer 20 éve tudja. Én viszont haladéktalanul feljelentést teszek ismeretlen tettes ellen és indítványozom Bayer Zsolt tanúként való meghallgatását” – írta Szél.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version