Kiemelt hírek

Szájer távozik Schmidt Mária alapítványától, és soproni díszpolgári címéről is lemondott

Published

on

Képünk illusztráció/Fotó: Merész Márton,

Az alapítvány kuratóriumának tagja volt.

A Népszavának adott tájékoztatás szerint Szájer József – miután megvált EP-mandátumától és kilépett a Fideszből – a Schmidt Mária-féle közalapítvány kuratóriumi tagságáról is lemond.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány honlapjának tanúsága szerint a kuratórium tagja Szájer József is, aki – vagyonnyilatkozata alapján – ebbéli tisztsége után javadalmazásban részesül – írja a Népszava.

Szájer József közismert okokból lemondott európai parlamenti mandátumáról, és azt is bejelentette, hogy kilép a Fideszből.

A Népszava felkereste a Schmidt Mária nevével fémjelezett közalapítványt, azt tudakolva, hogy Szájer a kuratóriumi tisztségétől is megvált-e, ha igen, indokolta-e döntését.

A válasz szerint „Szájer József a közalapítványban betöltött kuratóriumi tisztségétől megvált. Döntését nem indokolta” – írják.

Farkas Ciprián, Sopron kormánypárti polgármestere a közösségi oldalán csütörtök délelőtt adta hírül: „Szájer József levélben hozta tudomásunkra, hogy lemond Sopron városától kapott díszpolgári címéről. A döntését tudomásul vettük és elfogadtuk. Az erről szóló határozat a veszélyhelyzet miatt polgármesteri hatáskörben született meg” – írják.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version