Nagyvilág
Macron: „Tény, ha valakinek nem fehér a bőre, sokkal többet igazoltatják”
Emmanuel Macron francia államfő visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint csökkennek a szabadságjogok Franciaországban.
„Nem hagyom azt állítani, hogy csökkennek a szabadságjogok Franciaországban” – mondta pénteken az elnök az elsősorban a fiataloknak szóló Brut internetes portálon élőben sugárzott interjúban. Szerinte Franciaországot karikatúraszerűen festették le annak a vitának a kapcsán, amely a nemzetbiztonsági törvénytervezetnek a tüntetések nyomán átírt cikkelye körül alakult ki.
A vitatott passzus szabályozza a rendőrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek és felvételek közzétételét.
A kormány álláspontja szerint az intézkedéssel a rendőröket szeretnék védeni a közösségi oldalakon szervezett gyűlöletkeltő felhívásokkal szemben, amelyekre elsősorban a tavalyi sárgamellényes tüntetések idején voltak példák. Jóllehet a szabályozás kimondja, hogy csak a rosszhiszemű közzététel büntetendő, a bírálók szerint a módosítás korlátozza a médiaszabadságot és az esetleges rendőri túlkapásokról szóló tájékoztatásokat.
Az elnök ugyanakkor elismerte, hogy létezik rendőri erőszak, amelyet egyértelműen elítélt. De elítélte azt is, hogy a rendőri erőszak „jelszóvá vált olyan emberek számára, akiknek politikai szándékaik vannak”. Kiemelte, hogy a rendőrök elleni erőszakot is el kell ítélni, amelynek elkövetői „teljesen elvadult emberek”.
Az államfő jelezte, hogy januárban az állam elindít egy internetes oldalt, amelyen bárki bejelentheti, ha bármilyen diszkriminációt tapasztal.
„Tény, ha valakinek nem fehér a bőre, sokkal többet igazoltatják. Problémás tényezőként azonosítják, és ez tarthatatlan” – mutatott rá az elnök.
Azoknak a fiataloknak, akik az egykori gyarmatokról érkezett vagy betelepített bevándorló családokban születtek, Emmanuel Macron azt üzenete, hogy „a köztársaság elismer titeket”.
„Szerencséje van veletek a köztársaságnak. A ti egyéni történetetek a történelmünk és a francia identitás része” – mondta az elnök.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója