Kiemelt hírek

Tízmillióktól esik el Szájer a lemondásával 

Published

on

Közel 40 millió forintnak mondhat búcsút Szájer a lemondásával, és így már a nyugdíja sem lesz annyi, mint a mandátumának végén lett volna. 

Az EP-képviselők euróban kapják a fizetésüket, így talán ők az egyetlen magyarok, akiknek jó, ha gyengül a forint. Az mfor.hu szerint 6962 eurót kapnak nettóban az Európai Parlamenti képviselők, ami tavaly áprilisban még 2,1 millió forintot ért, idén viszont már 2,4 millió forintnak felel meg. 

Ezen kívül a Parlament 323 eurónyi átalányjuttatást is fizet szállásköltségek és kapcsolódó költségeik kifizetésére minden olyan napra, amikor Brüsszelben vagy Strasbourgban hivatalos munkát végez a képviselő. Ha nem lenne elég, akkor a képviselő utazási költségeit is megtérítik, az irodabérlés, ügyintézés, telefon- és postadíjak és egyéb költségek mellett.

A már lemondott Szájer József is euróban kapta a pénzét, ráadásul nem is keveset. Az mfor.hu szerint mandátumuk lejártával még a képviselők a fizetésükkel egyenértékű, átmeneti juttatásban részesülhetnek annyi hónapon át, ahány évig hivatalban voltak. 

Szájer József 16 évig volt hivatalban, tehát még 16 hónapig kapta volna a fizetését, ha kitöltötte volna a mandátumát 2024-ig, de neki most nem lejárt a mandátuma, hanem lemondott róla, így ezt a 38 millió forintot is elveszíthette. Szájer emellett a közelgő nyugdíjától is búcsút inthet, ami a mandátum minden teljes éve után a tiszteletdíj 3,5 százaléka. Ez azt jelenti, hogy Szájer a havi 1,6 millió forintos nyugdíja helyett „csak” 1,3 millió forintot fog kapni.  

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version