Magyarország
Súlyos károkkal járhat, ha a járvány miatt szüneteltetni kell a vadászatot
Komoly problémákat okozhat a vadászatra jogosult szervezeteknek, a természetnek és társadalomnak is, ha nem tarthatók meg azok a társas vadászatok, amelyek a vadgazdálkodást végző társaságok bevételi forrásai – írja a 168 Óra.
„Az első pofon az őzbakidény idejére esett tavasszal, amikor nem jöhettek a külföldi vadászok, akik jellemzően a kiemelkedően nagy agancsú, kapitális őzbakokat terítékre hozták volna, és kifizették volna a vadászati lehetőséget. Azok a vadásztársaságok – jellemzően az alföldi régió, például Békés, Csongrád-Csanád megye – amelyek úgy rendezkedtek be, hogy minden évben az őzbakvadásztatással érkezik a »tőkefröccs« a kasszába, kénytelenek voltak hozzányúlni a tartalékaikhoz, már ha volt olyan, hiszen a vadásztársaságok általában nem tőkeerősek” – idézi a 168 Óra Földvári Attilát az Országos Magyar Vadászati Védegylet kommunikációs munkatársát.
„A legrosszabb forgatókönyv, ha tönkremennek vadásztársaságok” – fogalmazott Földvári. – „Ha ez megtörténik, akkor az adott vadgazdálkodási egység területén jó időre – akár hónapokra is – megszűnik vadgazdálkodás. Ha nincs vadgazdálkodás, akkor elszabadul a vaddisznó- vagy a szarvasállomány, ami jelentős mezőgazdasági vadkárt okozhat, amit nem lesz, aki kifizessen” – figyelmeztetett a járványügy védekezéssel összefüggő súlyos kockázatokra a szakember.
A lap azt írja, a riporthoz folytatott háttérbeszélgetéseik során úgy értesültünk, volt olyan vadásztársaság, amely tisztázó kérdéssel fordult a területileg illetékes rendőr-főkapitánysághoz, ahonnét azt a tájékoztatást kapták, hogy nem tarthatják meg a társas vadászatokat, miközben nem hivatalosan ennek ellentmondó tájékoztatást is kaptak. Társas vadászat megtartásáért kiszabott büntetésről ugyanakkor nem értesült a 168 Óra.
Az Országos Rendőr-főkapitányság közben az ellentmondásos helyzet miatt kénytelen volt nyilvánosan állását foglalni a kérdésben. A 24.hu kérdésére azt közölték, a járványügyi védekezés nem akadálya a szabályosan bejelentett társas vadászatok megtartásának. Az érvelésük szerint ez a vadgazdálkodás működtetését, a vadállomány tervszerű és szükségszerű szabályozását, a vadásztársaságok gazdasági fennmaradását is szolgálja. Mint írták: a vadászat „a természet körforgásából adódóan nem halasztható tevékenység”.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!