Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

8,8 százalékos növekedést mért az átlagkeresetben a KSH

Létrehozva:

Forrás: Shutterstock

A KSH adatai szerint szeptemberben a bruttó átlagkereset 392 ezer 300 forint volt. Ez 8,8 százalékkal jelent magasabb értéket, mint egy évvel korábban. Az átlagmagyar ennél persze jóval kevesebbet vihet haza.

Január és szeptember között a bruttó magyar átlagkereset 395 ezer forint körül alakult. A kedvezmények nélkül számolt nettó átlag 262 ezer 700 forintot volt, azaz mindkettő adat 9,8 százalékos növekedést mutat az előző év azonos időszakához képest.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn a közmédiának azt mondta: Magyarországon a minimálbér és a garantált bérminimum növekedése hatással van a magasabb bérek alakulására is.

Mint hozzátette: a magyar minimálbér 2010-ről 2020-ra 73 500 forintról 161 ezer forintra nőtt, hasonló az emelkedés a garantált bérminimum esetében is, 89 500 forintról 210 600 forintra változott, a bruttó bérek 2010-től 81,6, a nettó bérek 84,5 százalékkal emelkedtek.

Az államtitkár rámutatott, hogy az idén a bérnövekedés a versenyszférában leginkább az építőiparban, bizonyos műszaki pályákon volt, a legmagasabb béreket továbbra is a bankszektor, a pénzügyi terület biztosítja, az átlagot jóval meghaladják a keresetek az energiaszektorban is. A közszférában a béreket leginkább az ágazati kormányzati intézkedések növelték az ország teljesítményétől függően.

Bodó Sándor szerint uniós összehasonlításban is jelentős és számottevő a magyar bérek növekedése 2010 és 2020 között.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az átlagmagyar nem tudja elérni a KSH által közölt átlagkeresetet. A valóságos képről sokkal többet elmondana a mediánbér aktuális értéke, erről azonban a KSH 2016 óta nem közöl adatokat. A Portfolio.hu legutóbb idén márciusban becsülte meg a mediánbér értékét, ami jóval alacsonyabb volt, számításuk szerint legjobb esetben is nettó 213 ezer forint lehetett akkor, amikor a nettó átlagjövedelem 245 ezer forint körül járt.

Legnépszerűbb cikkeink