Nagyvilág

Nincs férfi Joe Biden most felálló kommunikációs stábjában

Published

on

Kizárólag nőkből áll majd Joe Biden demokrata párti elnökjelölt kommunikációs csapata, amelynek tagjait a politikus helyi idő szerint vasárnap kiadott közleménye ismertette.

A közlemény szerint a Fehér Ház kommunikációs igazgatója Kate Bedingfield lesz, az elnöki hivatal szóvivője pedig Jen Psaki.

Bedingfield korábban az elnökjelölt kommunikációs tanácsadója volt, Psaki pedig Barack Obama elnöksége idején 2013 és 2015 között a külügyminisztérium, 2009-ben pedig a Fehér Ház szóvivői tisztségét töltötte be.

A csapat összesen hét nőből áll, közülük többen afroamerikaiak – írja a közleményre hivatkozva az MTI. – Ellentétben más posztokkal, a kommunikációs csapat tagjainak a névsorát a szenátusnak nem kell jóváhagynia.

Pénteken Trump egy hálaadás napja alkalmából rendezett videókonferencián leszögezte: tömeges csalás volt a választásokon, de ha az elektori testület Joe Biden demokrata párti jelöltet választja, akkor ő átadja a Fehér Házat. Mindazonáltal hozzátette, hogy több tagállamban egy sor kereset nyomán per zajlik, így „még sok minden fog történni január 20-áig”, azaz az elnöki beiktatás napjáig.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version