Magyarország

Letartóztatták a lomtalanításnál gyújtogató férfit

Published

on

A gyanúsított táplálta a tüzeket, és elősegítette a terjedést. Jelenleg is felfüggesztett börtönbüntetése van.

Egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombat éjszaka több erzsébetvárosi ház előtt felgyújtotta a lomtalanítás miatt az utcára kihelyezett tárgyakat.

    A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a gyanúsított a tüzeket táplálta, elősegítve továbbterjedésüket. Mivel a közelben gépjárművek és lakóépületek is voltak, a férfi a tettével közvetlen veszélyhelyzetet idézett elő.

    Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását.

    A férfi bizonytalan egzisztenciális körülmények között él, hajléktalan életmódot folytat. Erre, a bűncselekmény súlyára, valamint a kiszabható büntetés nagyságára figyelemmel döntött a bíróság a kényszerintézkedésről – írták.

    Közölték azt is, hogy a gyanúsított büntetett előéletű. A gyanú szerinti gyújtogatást felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Több eljárás is folyt ellene, ezek alapján megállapítható, hogy kábítószer-fogyasztó. A bíróság szerint a férfinál fennáll a bűnismétlés veszélye.

    A letartóztatásról szóló végzés végleges.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version