Kiemelt hírek

Az Emmi kérésére nem nyilatkozik Demeter Szilárd, Facebook-profilját is törölte

Published

on

Demeter Szilárd, a PIM (Petőfi Irodalmi Múzeum) főigazgatója. Fotó: Pesti Hírlap archív

A PIM igazgatója pár órája még aktívan posztolt Soros Györgyről írt véleménycikkéről.

Lapunknak is megerősítette Demeter Szilárd, hogy törölte Facebook-profilját. Több kérdést is feltettünk neki Soros Györgyről írt véleménycikkéről, illetve annak fogadtatásáról, ám azt írta válaszul e-mailben, hogy most nem reagálna.

„Időközben felhívott a munkáltatóm képviseletében az Emmi, egyelőre nem nyilatkozhatok. Sajnálom – fogalmazott. Közben viszont a Magyar Nemzetben megjelentetett egy közleményt, amiben ezt írta:

Függetlenül attól, hogy mit gondolok az igazamról, és függetlenül attól, hogy az Alaptörvény által garantált vélemény- és szólásszabadságot, ahogy eddig is, ezután is védeni fogom, a Sor(o)s című publicisztikámat ezennel visszavonom. A Facebook egy Kertész Imre-idézet miatt letiltott három napra, onnan nem tudom törölni a posztot, tehát a Facebook-oldalamat törlöm. Abban igazat adok az engem kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét. A közeljövőben ehhez tartom magam.

Demeter szombaton az Origóban publikált egy véleménycikket Soros Györgyről. Ebben Európát Soros gázkamrájának nevezte, azt írta, mi vagyunk az új zsidók, az üzletembert pedig a liberális Führernek titulálta.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség nevében Köves Slomó is jelezte, elfogadhatatlannak tartja a miniszteri biztos szavait, és elítélte a másik zsidó szervezet, a Mazsihisz is.

A szöveg miatt több közéleti személyiség is tiltakozott, például Bajnai Gordon volt miniszterelnök és Vámos Miklós író.

A Szépírók Társasága is kiadott egy közleményt, amiben felszólították Demetert a bocsánatkérésre. Azt is közölték, hogy a Társaság magától értetődőnek tekinti, hogy a döntéshozók késlekedés nélkül kiírnak egy új, nyílt pályázatot a Petőfi Irodalmi Múzeum élére, és javasoljuk egy kiegyensúlyozott összetételű szakmai bizottság létrehozását, amely segíthet újraépíteni a rövid idő alatt csatatérré váló magyarországi irodalmi-kulturális életet, az igazságosság, a szolidaritás és a közös felelősségvállalás nevében.

Közben Demeter több PIM-es munkatársa is kritizálta az igazgatót, valamint a Facebookon terjedni kezdett az #eznemapim hashtag.

Szilágyi Judit kézirattári munkatárs szerint sok esetben ellene megy az intézmény érdekének Demeter Szilárd politikusi, publicisztikai tevékenysége”. Jakab Éva múzeumpedagógus pedig azt írta, hogy a Holocaust tragédiáját ilyen aljas kontextusban elővenni és mint metaforát mocskos politikai sikerhajhászásra felhasználni, elfogadhatatlan.

Megkérdeztük a kormány kommunikációs osztályát, mi a véleményük Demeter cikkéről, ha válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version