Magyarország

Merkely C- és D-vitaminnal küzdött a koronavírusos tünetek ellen

Published

on

A professzor szerint nagy baj, hogy sok esetben már későn adják a gyógyszert a betegeknek.

Merkely Béla az ATV-nek adott interjút: a professzor maga is átesett a koronavíruson, tapasztalatairól és gyógymódjairól beszélt. Kezdetben azt hitte, hogy könnyű lefolyású lesz a betegsége, enyhe hőemelkedése volt torokkaparással, a harmadik napon azonban nagy fájdalmai lettek, legyengült és belázasodott.

A Semmelweis Egyetem rektora otthonában saját magát kezelte, és kollégái is számos tanáccsal ellátták. Elsősorban C és D vitamint szedett, valamint a perifériás idegrendszert érintő fájdalmai miatt B vitamint is, ezen kívül vérhigító terápiát alkalmazott, és ágyban maradt. Ajánlott még egy pár ezer forintért beszerezhető, az ujjunkra csiptethető oxigénmérő eszközt (pulzoximéter), amivel le lehet mérni, mennyi a vérünk oxigénszintje.

„Ha ez kilencven százalék felett van, akkor nagy valószínűséggel nagy baj nincsen” – mondta Merkely Béla.

A professzor szerint a Remdesivir nevű gyógyszer és a vérplazmakezelés a fertőzések korai szakaszában tudnak segíteni, hiszen a vírus terjedését gátolják a szervezeten belül. „Ha ezeket a terápiákat későn alkalmazzák, már akkor, amikor nem annyira a vírus mennyisége számít, hanem a szervezetnek a reakciója uralja a képet, tehát egyfajta citokin vihar, akkor érthető módon sem a remdesivir, sem pedig a vérplazma nem segít” – mondta a rektor. Fontosnak tartja, hogy figyelni kell a tüneteket, és ha rosszabbodik az állapotunk, el kell menni a kórházba.

„A legfontosabb az időzítés, én azt látom inkább problémának, hogy adjuk a gyógyszert, de sok esetben már egy kicsit későn, mert a beteg későn jelentkezik” – mondta Merkely.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version