Magyarország

Kásler szerint nem vagyunk elég fegyelmezettek

Published

on

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerint a kormány időben hozta meg a jó intézkedéseket, az emberek viselkedésével volt a baj.

Facebook-videójában értékelte a kormány intézkedéseit a miniszter – írja a 444.hu. Szerinte a kormány „mindig a fertőzés adott állapotának megfelelő, rugalmas intézkedéseket hozott, amiknek egyetlen egy kritikus pontja volt, hogy azokat be kellett tartani. Sok esetben sikerült, de sajnálatos módon a fegyelmezetlenség miatt nagyon sok esetben pedig nem.”

Az egészségügyért sem aggódik Kásler, szerinte „elegendő szakember lesz Magyarországon ahhoz, hogy átjussunk a koronavírus-járvány mostani kritikus időszakán. Persze ennek a feltétele az, hogy a szigorító intézkedéseket betartsuk, és mértéken felül ne terheljük túl az egészségügyi rendszert.”

A tanárok, szociális dolgozók héten indított tömeges tesztelése pedig úgy véli, lelki megnyugvást hoz majd. A videó végén egy kis sorosozásra is jutott idő:

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version