Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Aki a Földdel dekázott

Pesti Hírlap

Létrehozva:

„Abban a szerencsés helyzetben vagyok – és hatalmas büszkeséggel mondhatom –, hogy többször játszottam ellene, és csodálhattam a játékát” – idézte az MTI Nyilasi Tibort, aki a magyar válogatott 1981-es dél-amerikai túráját említette, amikor a nemzeti csapat nem hivatalos találkozót játszott többek között az Argentinos Juniorsszal, a pályán Diego Maradonával.

„Egy-egyet játszottunk, büszkén mondom, én lőttem a gólunkat, ő pedig akkor nem talált be. Olyan jelenség volt, hogy ha az ember ránézett, akkor a tekintete ott maradt kilencven percen keresztül, mintha a többiek nem is lettek volna a pályán. Élvezte a futball minden másodpercét, örömöt akart szerezni a világnak, egy bohém sztár volt, akit nem lehetett nem szeretni, függetlenül attól, hogy az életben voltak jó és kevésbé jó dolgai” – tette hozzá. „Zsonglőr és varázsló volt, még az ellenfelek is fejet hajtottak előtte. Nem emlékszem olyanra, aki rosszat mondott volna róla, függetlenül attól, hogy bohócot csinált belőlük, belőlünk. Nem lehetett leszerelni, olyan adottságai és képességei voltak, ami páratlan. Nekem már az büszkeség volt, hogy a 82-es vébén futhattam utána, mert nem értem utol. Maradona nagyon tisztelte a játékot, és a labdába nem belerúgott, hanem simogatta.”

Alicante, 1982. június 18.
Maradona (k) vezeti a labdát Nyilasi Tibor (j) és Sallai Sándor között a spanyolországi labdarúgó világbajnokságon rendezett Argentína-Magyarország mérkõzésen (4:1).
MTI Fotó: Petrovits László

Diego örök

Pelé, a brazilok háromszoros világbajnok legendája rövid közleményében ezt írta: „Természetesen egy nap majd együtt rúgjuk a labdát ott fenn az égben”. Cristiano Ronaldo, a portugálok futballsztárja közölte, ő egy baráttól, a világ pedig egy zsenitől búcsúzik: „Korunk egyik legjobbja volt, utánozhatatlan varázsló. Túl korán elment, de határtalan örökséget hagyott maga után, és olyan űrt, amelyet lehetetlen betölteni. Nyugodj békében, sosem felejtünk el.” Lionel Messi szerint ez egy szomorú nap hazája, Argentína és a futball számára: „Elhagyott bennünket, de nem ment el, mert Diego örök. Emlékszem a csodaszép vele töltött pillanatokra, és részvétemet küldöm családjának és barátainak” – írta közösségi oldalán a Barcelona argentin világsztárja. A brazil csillag, Marta, akit többször is a világ legjobb női labdarúgójának választottak, azt mondta, Maradona egy isten volt a labdával, történelmi legenda, aki mindannyiunkat inspirált.

epa08841682 (FILE) – Brazilian soccer legend Pele (L) and Argentinian soccer legend Diego Maradona (R) during the match between Italy and Argentina in Zurich, Switzerland, 10 June 1987 (re-issued on 25 November 2020). Diego Maradona has died after a heart attack, media reports claimed on 25 November 2020. The Argentine soccer great was among the best players ever and who led his country to the 1986 World Cup title before later struggling with cocaine use and obesity. He was 60. EPA/STR B/W ONLY

Szurkolók milliói emlékeznek meg róla, és egykori csapatai is szomorúan búcsúztatják. „Gyászolunk, úgy érezzük magunkat, mint egy bokszoló, akit kiütöttek, teljes a sokk” – nyilatkozta Nicola Lombardo, az SSC Napoli szóvivője. Az FC Barcelona pedig hivatalos Twitter-oldalán fejezte ki részvétét a világfutball egyik legnagyobb ikonjának halála miatt. Az Európai Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy a Bajnokok Ligája szerdai csoportmérkőzése előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek meg a legendás futballistáról.

A pápa imádkozik

 Ferenc pápa a halálhírről értesülve közölte, hogy imába foglalta honfitársának a nevét, és megemlékezett a találkozásaikról. A Vatikán közölte, hogy az egyházfő az elmúlt napokban is imádkozott Maradonáért, amikor meghallotta, hogy a korábbi labdarúgónak egészségi problémái vannak. A pápa 2014-ben találkozott a futballcsillaggal egy privát audiencia keretében. Legutóbb 2016-ban beszéltek egymással telefonon.

Vatikánváros, 2014. szeptember 4.
A L’Osservatore Romano által közreadott képen Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadja Diego Maradona egykori argentin labdarúgócsillagot a Vatikánban 2014. szeptember 4-én. (MTI/EPA/L’Osservatore Romano)

„Nekünk, akik már csak a kilencvenes évek második felében cseperedtünk focirajongóvá, Maradona apai örökség. Evidencia. A Föld neki gömbölyű dekázni, a fű tőle gyepszőnyeg, az ég miatta albiceleste-kék.

Maradona jelentősége nem alap- és oldalvonalakig tartott. Kulturális kód lett Buenos Aires és Nápoly között. Nyomornegyed és páholy között. Che Guevara és Ferenc pápa között. Mesehősök és mitológiai figurák legnagyobb közös osztója: hol Maugli ölti fel Dionüszosz maszkját, hol Dionüszosz Mauglijét.

Maradona. Ilyen neve elsüllyedt kontinenseknek van, elsüllyedt birodalmak fővárosának. Ahogy nekünk mesélték, úgy meséljük tovább majd mi is ezt a legendát. Mint Nagy Sándor Makedóniáját. A Római Birodalmat. Atlantiszt. Eldorádót” – írta a Pesti Hírlap megkeresésére Fehér Renátó, Zelk Zoltán-díjas költő.

„Isten nyugosztalja őt, szomorú, hogy már csak múlt időben beszélhetünk róla. Maradona a világ egyik legnagyobb csibész futballistája volt, az örök kiszámíthatatlan. Nem labdarúgó volt. Ő focista volt” – reagált szintén lapunknak Eperjes Károly, Kossuth-díjas színész, a Videoton és a színészválogatott egykori labdarúgója.

 

Legnépszerűbb cikkeink