Nagyvilág

Olaszországban túllépte az ötvenezret a járvány áldozatainak száma

Published

on

A koronavírus-járvány második hullámában Olaszországban most először csökkent az aktív fertőzöttek száma, miközben a halálos áldozatok száma elérte az 50 453-at az egészségügyi minisztérium hétfő esti adatai szerint.

Egy nap alatt 630 beteg veszítette életét, ami enyhe csökkenést jelent az utóbbi napokhoz képest. A halottak többsége férfi, és az elhunytak életkorának átlaga 82 év. A járvány első időszakában, február vége és május vége között a halálos áldozatok száma valamivel több mint 33 ezer volt.

Az utóbbi huszonnégy órában 22 930 új beteget szűrtek ki a korábbi több mint 28 ezer után, de negyvenezerrel kevesebb tesztelés elvégzésével. A tesztek és az azokon kiszűrt fertőzöttek aránya továbbra is tizenöt százalék körüli. Pozitívnak számít, hogy az aktív fertőzöttek száma vasárnaphoz képest csökkent, ami először történik meg a második hullám kezdete óta. Egy nap alatt csak kilenccel emelkedett az intenzív osztályon kezeltek száma a korábbi harmincnégyhez képest, miközben november 17-én még százhúsz új beteg került lélegeztetőgépre.

Az aktív betegek száma meghaladja a 796 ezret. Az egészségügyi hatóságok számításai szerint a járványgörbe a következő napokban, november 26-án vagy 27-én éri el a tetőzést több mint 830 ezer aktív beteggel, és ez a szám az előrejelzések szerint karácsonyra megfeleződhet a mostani korlátozások fenntartásával.

Jelenleg több mint 38 ezer fertőzöttet kezelnek kórházban, 3810-en vannak intenzíven.

Az adatok szerint 212 orvos halt meg a járványban. Más munkahelyeket is számítva több mint 66 ezren fertőződtek meg munkavégzés közben.

Olaszországban élénk vita zajlik a kormány és a tartományok között, mivel utóbbiak a szigorú korlátozások karácsony előtti és alatti feloldását sürgetik a térségek gazdaságának segítésére és a családi ünneplés biztosítására. Minél előbbi nyitást kérnek a sípályák üzemeltetői is, emlékeztetve, hogy a síturizmus évi 40 millió turistát, 12 milliárd eurós forgalmat és 60 ezer munkahelyet biztosít. Giuseppe Conte miniszterelnök közös európai rendelkezést sürgetett a sípályák zárva tartásáról. Az alpesi Alto Adige kormányzója kompromisszumos javaslatként azt kérte, hogy a pályákat legalább a helyiek előtt megnyithassák. A venetói Cortina d’Ampezzo polgármestere „pótolhatatlan” kárnak nevezte a téli üdülőhelyek zárva tartását, hangoztatva, hogy a sípályákon be tudják tartani a járványügyi előírásokat. Hangoztatta, hogy felére csökkentik a síliftek kihasználtságát. Októberben azonban a sípályákat akkora tömeg lepte el, hogy a hatóságok azonnal lezárták őket.

Francesco Boccia, a kormány és a tartományok közötti párbeszédért felelős miniszter kijelentette, hogy „nem helyén való ünneplésről, karácsonyi vacsoráról, síelésről vitatkozni, amikor sok olasz meg sem éri a karácsonyt”.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version