Nagyvilág

Támadásra készül az etióp hadsereg Tigré ellen

Published

on

Az etióp hadsereg arra készül, hogy harckocsikkal körbevegye Mekelle városát, az északi Tigré tartomány székhelyét, és arra figyelmeztette a lakosságot, hogy a katonák tüzérségi támadást is indíthatnak a város ellen – jelentette vasárnap az etióp állami média.

November 4-én robbantak ki harcok a térségben, miután Abij Ahmed miniszterelnök azzal vádolta meg a Tigréi Népi Felszabadítási Frontot (TPLF), hogy a fegyveresei megtámadtak egy katonai bázist, és katonai felszerelést zsákmányoltak. Az etióp haderő ezután indított offenzívát a Tigré tartományt uraló TPLF ellen.

Az etióp kormány szombaton azt közölte, hogy a hadsereg ellenőrzése alá vonta Adigrat várost, Mekellétől 116 kilométerre északra.

A TPLF vezetője, Debrecion Gebremikael azt közölte vasárnap, hogy erői szilárdan tartják magukat a tartomány déli frontján. A lázadók szóvivője elmondta, hogy utakat és hidakat rongáltak meg, és út menti aknákat helyeztek el a déli területen.

Az utóbbi két hétben több száz ember vesztette életét az összecsapásokban Etiópiában, tízezrek váltak földönfutóvá és menekültek át a szomszédos Szudánba. Az ENSZ és a humanitárius szervezetek katasztrófától tartanak.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version