Magyarország
Biztonsági őrök védték az SZFE épületét a szalagozó egyetemistától
Biztonsági őrök fogadták a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóját, aki megpróbált elhelyezni egy piros-fehér szalagot az épületen – írja a hvg.hu.
Biztonsági őrök próbálták pénteken megakadályozni, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyik hallgatója elhelyezzen egy piros-fehér szalagot az épületen. Az esetről készült videót egy fiatal nő, az egyetem hallgatója juttatta el a hvg.hu szerkesztőségének.
„Amikor a vírushelyzet miatt elhagytuk az épületeket, másnap reggel azonnal leszedték az ellenállásunk jelképévé vált piros-fehér terelőszalagot a bejáratokról. Úgyhogy az első online fórumon megegyeztünk, hogy az összes járványügyi előírás betartásával, egyéni politikai véleménynyilvánítás céljából, teljesen törvényes keretek között egy ember minden nap felrak egy szalagot a Vas utcai egyetemi épület előtti egyik oszlopra” – magyarázza a helyzetet az egyetem hallgatója a lapnak. „Ezt tesszük is másfél hete minden nap. A munkatársak, valószínűleg utasításra, minden nap le is szedik. Ma azonban az történt, ami a videón látható.”
A hallgatók a hvg.hu kérdésére azt mondták: az egyetemen korábban soha nem voltak biztonsági őrök, és azok a hallgatók, akikkel az eset óta beszéltek, mind azt állítják, hogy eddig nem találkoztak az egyetemen a videón látható férfiakkal, akiket – ahogy az a videó elején hallható – a Vas utcai épület portása biztonságiaknak nevez, és akik videóra vették, ahogy a hallgató szalagozni készül.
Az egyetem hallgatói és tanárai szeptember elsejére virradó éjjel foglalták el az SZFE Vas utcai épületét, majd később a többit is, kijelentve, oda nem tehetik be a lábukat az általuk illegitimnek tartott, el nem ismert új vezetőség tagjai. A hallgatók 72 nap után elhagyták az épületeket a koronavírus-járvány miatt.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!