Nagyvilág

Az oroszok fogadkoznak, hogy segítenek az örményeknek a rendezésben

Published

on

Az örmények elégedetlenek az eddigi orosz segítséggel Hegyi-Karabahban, mert az azeriek a háborúban sikeresebbek voltak, az oroszok pedig az örmények hadi szövetségesei.

Az orosz védelmi miniszter megígérte szombaton örményországi látogatásán, hogy Moszkva segít Jerevánnak megküzdeni annak a rövid háborúnak a következményeivel, amelyet az örmények a Hegyi-Karabah régióért vívtak Azerbajdzsánnal, írja az MTI.

Szergej Sojgu ugyanakkor azt is elmondta: az orosz segítségnyújtás feltétele, hogy Örményország maradéktalanul betartsa az orosz közvetítéssel e hónapban tető alá hozott, a hathetes fegyveres konfliktust lezáró megállapodást.

Örményországban óriási felháborodást keltett, hogy az örmény kormány aláírta a megállapodást, és ezzel jelentős területekről lemondott Hegyi-Karabahban. Nikol Pasinján kormányfő a tiltakozások hatására menesztett több kormánytagot, köztük a védelmi és a külügyi tárca vezetőjét, de az ellenzék a teljes kormány távozását követeli, élén a miniszterelnökkel.

Erre az ingatag örmény belpolitikai helyzetre utalva figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök arra, hogy a harcok kiújulhatnak, ha bármelyik fél megsérti a megállapodást.

Örményország hivatalosan nem állt háborúban Azerbajdzsánnal, de támogatta a hegyi-karabahi, el nem ismert örmény köztársaság önvédelmi harcát, Azerbajdzsán viszont Törökországtól kapott jelentős politikai és fegyveres támogatást.

Moszkva magas rangú kormányzati delegációt menesztett szombaton Jerevánba, ennek tagja volt Szergej Sojgu és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is.

Az orosz védelmi miniszter úgy értékelte, hogy jelenleg nyugodt a helyzet Hegyi-Karabahban, ahol 2 ezer orosz katona állomásozik, és ügyel a fegyvernyugvás betartására.

Szergej Lavrov a Hegyi-Karabahból elmenekült több tízezer embernek nyújtandó humanitárius segítségről és ezzel összefüggésben a koronavírus elleni, orosz fejlesztésű Szputnyik-V védőoltás, valamint orosz orvosok Örményországba küldéséről tárgyalt az örmény kormányfővel.

Nikol Pasinján kijelentette, hogy Oroszország a konfliktus alatt végig támogatta Örményországot. Ezzel ellentmondott annak az Örményországban uralkodó érzületnek, amely szerint Moszkva, Jereván hagyományos szövetségese nem nyújtott elegendő segítséget Örményországnak az Azerbajdzsán elleni fegyveres konfliktusban.

„Nagyon fontos, hogy elmélyítsük a viszonyt (Oroszországgal), különösen a jelenlegi helyzetben” – mondta az örmény kormányfő.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version