Magyarország
Rekordalacsony szinten a kilakoltatások száma
Az első félévben összesen 140 kilakoltatás volt, ami jelentős csökkenés az előző évek azonos időszakához képest.
2020 első két negyedévében összesen 140 kilakoltatás történt – derült ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közzétett adatokból, amiket a 24.hu szemlézett. A korábbi évek azonos időszakban mért statisztikái alapján kevesebb, mint a tizedére csökkent a kilakoltatások száma.
Az adatok szerint ugyanis 2019-ben 1476, 2018-ban 1486, 2017-ben 1918, 2016-ban pedig 1546 kilakoltatás volt az első két negyedévben.
Az év első negyedévében mindig kevés lakáskiürítés történik, ugyanis ebben az időszakban a téli kilakoltatási moratórium védi a családokat, csak bizonyos esetekben lehet intézkedni, például önkényes lakásfoglalókkal szemben – közölte a portállal a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. Schadl György elmondta, az idei visszaesés veszélyhelyzet kihirdetésének is köszönhető, amikor nem lehetett kilakoltatni. De – mint mondta – általános csökkenés tapasztalható kilakoltatások és a végrehajtási cselekmények terén.
Tájékoztatása szerint tavalyhoz képest 31 százalékkal estek vissza a lakóingatlan árverések, az ingó – például televízió, autó, bútor – árverések 23 százalékkal csökkentek, összességében pedig a végrehajtási ügyek 30 százalékkal csökkentek országosan.
November 15-től kezdve ismét a téli kilakoltatási moratórium védi a kilakoltatás előtt álló családokat. Ebben az időszakban is csak speciális esetekben lehet ingatlanokat kiüríteni. Például olyan esetben, amikor az adósnak több ingatlana is van, ezek közül azt lehet kiüríteni, amelyikben nem lakik életvitelszerűen.
Figyelemre méltó adat, hogy a végrehajtói kar nyilvántartása szerint 13470 ingatlankiürítés történt az elmúlt négy évben Magyarországon. Hogy ez pontosan hány embert érint, azt nem tudni, mert arról, hogy az intézkedések hány embert érintettek, nem vezetnek statisztikát, de még az üzlethelyiségekkel számolva is minden bizonnyal többet, mint amennyi a kiürített ingatlanok száma, hiszen a lakások többségében nem egyedül lakik a tulajdonos.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!