Magyarország
Koronavírusos lett Merkely Béla
Immár elkapta a koronavírus-fertőzést a Semmelweis Egyetem rektora is.
Mint négy napja megírtuk, közeli családtagja koronavírus-fertőzése miatt karanténba vonult Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, de csütörtök este a Facebookon azt is tudatta, hogy ő is megbetegedett.
„Az elmúlt napokban a családom tagjai közül többen is megfertőződtek az új típusú koronavírussal, és sajnos a hét elején az én PCR tesztem is pozitivitást mutatott, tegnap óta pedig már tüneteim is vannak. Így már saját tapasztalatból állíthatom, hogy ez nem csupán egy nátha, de mégcsak nem is egy influenza, hanem egy sokkal komolyabb fertőző betegség, amely teljes embert kíván a legyőzésére” – írta Merkely.
A tegnap délutáni rektori fórumon felhívta a hallgatók figyelmét, hogy mindenkinek meg kell tennie mindent, hogy elkerülje a megfertőződést. Úgy fogalmazott, hogy a hallgatókat, mint egy orvos- és egészségtudományi egyetem növendékeit, fel kell készíteniük választott hivatásukra, s mint Semmelweis-polgároknak, össze kell fogniuk, és együtt kell helytállniuk a pandémia leküzdésében.
Log into Facebook
No Description
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!