Nagyvilág

Első regényéért kapta az idei Booker-díjat Douglas Stuart

Published

on

Forrás: amazon.com

Első regényéért vehette át az idei Booker-díjat a skóciai születésű, Amerikában élő Douglas Stuart.

A 44 éves Stuart a Shuggie Bain című könyvéért részesült a több mint fél évszázada alapított, 50 ezer font (21 millió forint) pénzdíjjal járó legrangosabb brit irodalmi elismerésben – közölte pénteken az MTI.

A regény az 1980-as években, a skóciai Glasgowban játszódik, cselekménye egy alkoholista anya és fia életét mutatja be a Thatcher-érában.

Margaret Busby zsűrielnök a BBC-nek elmondta: a döntés egyhangú volt és alig egy óra alatt megszületett.

A regény felnőtt főhőse, Agnes Bain tönkrement házasságából az alkoholizmusba próbál menekülni, és egyre kétségbeesettebb vergődése közepette három gyermeke közül kettő elhagyja – kivéve a legfiatalabbat, Shuggie-t, aki saját problémáit is háttérbe szorítva mindent megpróbál, hogy édesanyján segítsen.

Douglas Stuart – aki Glasgowban született, de évek óta New Yorkban él – nem jelentette ki egyértelműen, hogy önéletrajzi ihletésű regényt írt, de elmondta: 16 éves volt, amikor elvesztette édesanyját, aki alkoholizmus okozta betegségekben halt meg, és a Booker-díjat az ő emlékének szenteli.

A Booker-alapítvány döntnökei az idén szigorú utasításba kapták, hogy egynél több nyertest nem hirdethetnek ki.

Ennek közvetlen előzményeként tavaly a kanadai Margaret Atwood és a nigériai-brit Bernardine Evaristo megosztva vehette át a Booker-díjat.

Az irodalmi elismerést a szabályok szerint már tavaly sem lehetett volna megosztva odaítélni, de az akkori zsűri közölte, hogy hosszas viták és többszöri szavazás után sem tudott dönteni a két szerző művei között.

A díj megosztásához végül a Booker-alapítvány elnökének, Helena Kennedy bárónőnek az egyszeri, kivételes engedélye kellett.

Gaby Wood, a Booker-díj alapítványának irodalmi igazgatója azonban az idén egyértelművé tette a zsűritagok számára, hogy ez nem ismétlődhet meg.

A tavalyi eset előtt csak kétszer, 1974-ben és 1992-ben ítélték oda megosztva a Booker-díjat, de a szabályokat később úgy módosították, hogy a díjat nem szabad megosztani és minden évben ki kell adni.

Az idei Booker-díjra jelölt szerzők rövidített listájára a nyertes Douglas Stuart mellett egy zimbabwei, egy etióp-amerikai és három amerikai író került fel.

Diane Cook a The New Wilderness, Tsitsi Dangarembga a This Mournable Body, Avni Doshi a Burnt Sugar, Maaza Mengiste a The Shadow King, Brandon Taylor a Real Life című könyvvel vett részt a versengésben.

Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A cégnek neve ellenére (book: könyv) semmi köze nem volt a könyvkiadáshoz.

A kitüntetést korábban Nagy-Britannia, Írország és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség országainak szerzői kaphatták. Ezt a földrajzi megkötöttséget azonban 2013-ban eltörölték, és azóta már csak az a feltétel, hogy a díjazott művet angolul kell megírni, és a könyvnek meg kell jelennie az Egyesült Királyságban.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version