Nagyvilág

A nizzai merénylő telefonjában megtalálták a lefejezett francia tanár gyilkosának a fotóját

Published

on

Képünk illusztráció/Forrás: Shutterstock

A nyomozók azt feltételezik, hogy a tunéziai támadó is a Mohamed-karikatúrák franciaországi publikálását akarta megbosszulni. 

Megtalálták az október közepén Párizsban lefejezett történelemtanár csecsen gyilkosának fotóját a  nizzai Notre-Dame-bazilikában két héttel ezelőtt végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylet tunéziai elkövetőjének a mobiltelefonjában – közölte pénteken a párizsi terrorellenes ügyészség.

A vádhatóság szerint – amely terrorcselekménnyel kapcsolatos emberölés és emberölési kísérlet miatti indított vizsgálatot – egy, Franciaországot „a hitetlenek hazájának” nevező hangfelvétel, valamint az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatos fotók is voltak a 21 éves Brahím Iszávi telefonjában.

A nyomozás azonban eddig nem talált az elkövető kapcsolatai között olyanokat, akik segíthették volna őt a támadásban. Az ügyészség folytatja annak ellenőrzését, hogy a merénylőnek voltak-e tettestársai vagy segítői Franciaországban, Olaszországban vagy Tunéziában.

A tunéziai merénylőt Nizzában válságos állapotban szállították kórházba a támadást követően, miután a tett helyszínén a rendőrség több lövéssel ártalmatlanította. Egy héttel ezelőtt átszállították Párizsba, de az állapota továbbra is válságos, miután koronavírussal is diagnosztizálták, még mindig nem tudták kihallgatni.

A nyomozók a telefonjában megtalálták annak a csecsen iszlamistának, Abdoullakh Anzorovnak a fotóját, aki október 16-án azért ölt meg egy történelemtanárt, Samuel Patyt Párizs közelében, mert megmutatta a Mohamed-karikatúrákat a szólásszabadságról tartott óráján a tanulóknak, és emiatt célponttá vált az interneten.

A nyomozók azt feltételezik, hogy a tunéziai támadó is a Mohamed-karikatúrák franciaországi publikálását akarta megbosszulni.

A támadással kapcsolatban eddig 12 embert vettek őrizetbe, de mindegyiküket szabadon engedtek, nem indult eljárás egyikük ellen sem.

Brahím Iszávi – akinek a hazájában köztörvényes bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel – szeptember közepén indult el Tunéziából, Olaszországon keresztül két nappal a támadás előtt érkezett Franciaországba, és illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version