Magyarország

Hatásosnak tűnik a Richter gyógyszere, 400 ember kapta már meg

Published

on

A remdesivir készítményt, már több száz betegen vizsgálták, súlyos mellékhatások nélkül.

A kormány ötezer adag gyógyszer gyártását rendelte el a Richtertől – tudta meg az Index. A remdesivir gyógyszert egyébként tüdőgyulladásos, oxigénterápiát igénylő betegek kapják infúzió formájában. A lap a Richtertől azt is megtudta, hogy folytatják a remdesivir fejlesztését, és ebben a kormány továbbra is támogatja őket.

A Hecrin vezetője az Indexnek azt mondta, hogy országszerte már 400 remdesivirrel kezelt betegen is túl vannak, és a kollégák egyelőre egyetlen esetet kivéve, nem számoltak be a gyógyszerrel összefüggő mellékhatásokról. Az egyetlen esetben májfunkció romlása következett be.

Eredetileg hét kórházba kezdték el a gyógyszer alkalmazását, de az egészségügyi államtitkárság kérésére bővítették az intézmények számát, így további nyolc kórházba fog érkezni a gyógyszer vizsgálati célból.

Közben Japánból is érkezett gyógyszer, méghozzá a favipiravirra, amelyből ingyen 100 beteg ellátására elegendőt kapott az ország. Szijjártó Péter a napokban bejelentette, hogy 1 millió tablettát vásároltunk a favipiravirrából Kínától, és további egymilliót várunk még Japánból. Ezt az antivirális tablettát azok kaphatják, akiknek enyhébb tünetei vannak, és még nem feltétlenül igényelnek kórházi ellátást.

 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version