Magyarország
Győr-Moson-Sopron megye a legfertőzöttebb
Aggasztó adatokra derül fény a statisztikák mögé nézve.
Statisztikai elemzést készített a kormány járványról közölt adataiból a 24.hu. Szembetűnő különbségek rajzolódtak ki az őszi és a tavaszi járvány között, és az is kiderült, hol a legsúlyosabb a járványhelyzet.
A második az igazi hullám
A járványban eddig összesen közel 2700-an haltak meg, ebből több mint kétezren az ősszel, vagyis a második hullám idején. Érdekes változás, hogy a tesztek közül a pozitívak aránya is nő, sőt egyre többször van 20 százalék felett. Ebből az következik, hogy rengeteg fertőzöttet nem szűrnek ki, mivel a WHO ökölszabálya szerint 5 százalékos találati arány alatt tartható kontroll alatt a járvány, azaz ekkora pozitivitási aránynál mondhatjuk azt, hogy tisztában vagyunk a fertőzöttek számának valós növekedésével. Az aktív fertőzöttek számának növekedése is árulkodó: míg szeptember 1-jén még csak 2100 volt, alig két hónappal később a százezret közelíti.
Szeptember elsején mindössze 68 covidos beteg volt kórházban, október elsején már 740, az elmúlt napokban pedig már hatezer fölött van ez a szám. Az egészségügyben dolgozók arra figyelmeztetnek, hogy nem lesz elég orvos, ápoló a betegek mellé. Október eleje óta egy-egy nap kivételével mindig legalább százan kerültek kórházba: a legrosszabb nap október 29. volt, amikor 612 új ember szorult ellátásra egyetlen nap alatt, és novemberben is volt két nap, amikor négyszáznál többen.
A második hullámban az áldozatok 70 százaléka vidéki, és a fertőzöttek között is kisebb lett a budapestiek aránya. Győr-Moson-Sopronban, Budapesten, Nógrádban és Borsodban a legrosszabb a járványhelyzet lakosságarányosan, míg Somogyban és Tolnában alig van új fertőzött. Például, Borsodban közel ötször annyi fertőzöttet találtak, mint Tolnában az elmúlt két hétben.
Győr-Moson-Sopron megyében egészen aggasztó adat jött ki: az elmúlt két hétben a megye minden századik lakosánál kimutatták a fertőzést.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója