Kiemelt hírek

Biden az elnök

Published

on

Joe Biden megnyerte az amerikai elnökválasztást, miután Pennsylvaniában is ő kapta a legtöbb szavazatot – írja a CNN. Donald Trump eközben Twitterén jelentette be, hogy ő nyerte a választást. Cikkünk frissül.
Joe Bident, a Demokrata Párt jelöltjét Delaware-i otthonában érte a hír, hogy Pennsylvaniában is nyert, így az Egyesült Államok 46. elnöke lesz.

Az Egyesült Államok északkeleti részén fekvő államban a hírcsatorna összesítése szerint Biden a szavazatok 98 százalékának feldolgozása alapján 3 345 724 szavazatot kapott, míg a hivatalban lévő, republikánus párti Donald Trumpra 3 311 310 ember szavazott. A kettejük közötti különbség 34 414 szavazat.

Az elnököt hivatalosan a decemberben összeülő, 538 tagú elektori kollégium választja majd meg, ahol a győztesnek 270 elektor szavazatára van szüksége az elnökké választáshoz. Biden Pennsylvania megnyerésével jelenleg 273 elektor támogatását bírja a CNN szerint, míg a hivatalban lévő elnök, Donald Trump 213 elektor támogatását bírja.

A hivatalban lévő elnökkel rendre szembehelyezkedő CNN összesítése szerint még négy államban nem biztos a választás kimenetele. Ezek közül háromban szintén Biden áll az élen. Nevadában a voksok 93 százalékát számolták már meg, és Biden mintegy 32 ezer vokssal, 1,8 százalékponttal vezet. A szomszédos Arizonában mintegy 20 ezer szavazat Biden előnye, ami 0,6 százalékpontos különbség. A délkeleti Georgiában a legkisebb az elnök demokrata párti kihívójának előnye. Ott a voksok 99 százalékát számolták már össze, és Bidenre mindössze hétezerrel voksoltak többen, mint Trumpra. Észak-Karolinában Donald Trump vezet, mintegy 76 ezer szavazattal.

Ha minden államban ennek megfelelően alakul a végeredmény, akkor Joe Biden 306 elektori vokssal arathat győzelmet.

Nem sokkal korábban a hivatalban lévő elnök a Twitteren azt írta, hogy ő nyerte meg a választást, méghozzá nagy többséggel. Egyik előző twittjében pedig azt állította, hogy több tízezer levélszavazat a választás napján urnazárás után érkezett be, ami szerinte törvénytelen.

No Title

I WON THIS ELECTION, BY A LOT!

Az elnök kampánystábja által szombaton körbeküldött közleményben azt írják, hogy hétfőn megindítják a bírósági eljárásokat, mert „az amerikai nép becsületes választást érdemel, ami azt jelenti, hogy a jogszerű szavazatokat mind meg kell számolni, a törvénytelenül leadott voksokat pedig nem”. A közlemény egyúttal azzal vádolja Joe Biden kampánycsapatát, hogy a Trump-csapat megfigyelőit nem engedik be a szavazatszámlálásra, valamint, hogy hamis, fabrikált, illetéktelenek által és elhunytak nevében leadott voksokat akarnak beszámoltatni.

„Mit rejteget Biden? Nem nyugszom egészen addig, amíg az amerikai nép meg nem kapja azt a becsületes szavazatszámlálást, amelyet megérdemel, és amelyet a demokrácia megkövetel” írja közleményében Donald Trump. (MTI)

Jogi procedúrák még így is várhatóak, Trump már a választás idején megpróbálta elérni, hogy Pennsylvaniában ne számítsák bele a választás után megszámolni kezdett levélszavazatokat, az ügyet a legfelsőbb bíróság elé vitte írja a Portfolio.hu. Kijelentette továbbá, hogy a szavazatok újraszámlálását kéri több államban, például Wisconsinban, ahol mindössze 0,7% ponton múlt a különbség, vagy Georgiában, ahol nagyon szűk Biden előnye. A hivatalos eredményre tehát lehet, hogy heteket kell várnunk, de a korábbi történelmi tapasztalatok alapján szinte teljesen biztos: Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46. elnöke, aki 2021 januárjában lép majd hivatalba.

Washington DC-ben már ünnepelnek az utcán:

No Title

No Description

Joe Biden kiadta első nyiltakozatát, mint az egyesült államok következő elnöke. Ebben így fogalmaz:

„Megtisztelő az a bizalom, melyet az amerikai nép belém és a megválasztott Harris alelnök felé tanúsított. A kampány végeztével itt az ideje, hogy a haragot és a durva szavakat magunk mögött hagyjuk és újra együtt, egy nemzet legyünk.”

No Title

NEW: Statement from President-elect Joe Biden:”I am honored and humbled by the trust the American people have placed in me and in Vice-President-elect Harris … With the campaign over, it’s time to put the anger and the harsh rhetoric behind us and come together as a nation.” pic.twitter.com/escPaD2dcd

Trump hívei már tüntetnek a michigani törvényhozás épülete előtt. Azt skandálják, hogy „Újabb négy év!”, és a szavazatok újraszámolását követelik.

No Title

„I personally have faith that he is going to remain our president,” Michigan capitol speaker says. Big chants of „Four more years!!!” pic.twitter.com/wnGPy1iFZv

Angela Merkel német kancellár gratulált szombaton Joe Bidennek az amerikai elnökválasztáson elért eredményéhez. Jókívánságait fejezte ki Bidennek Emmanuel Macron francia elnök, Boris Johnson brit és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök.

„Szívből gratulálok! Az amerikai polgárok döntöttek. Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46. elnöke” – áll Angela Merkel közleményében. „Szívből kívánok szerencsét és sikert, és gratulálok Kamala Harrisnek is, hazája első megválasztott női alelnökének” – tette hozzá a német kancellár, hazája első női kormányfője.

Mint írta, örül, hogy együtt dolgozhat Joe Bidennel. A Németország és az Egyesült Államok közötti „transzatlanti barátság nélkülözhetetlen, ha meg akarunk birkózni korunk nagy kihívásaival” – emelte ki a kereszténydemokrata politikus.

Emmanuel Macron francia államfő is gratulált Joe Biden demokrata párti jelöltnek az amerikai elnökválasztási győzelméhez. „Sok dolgunk lesz a jelenlegi kihívásokkal szemben. Dolgozzunk együtt!” – írta a francia elnök a Twitteren angolul is közzétett üzenetében.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió között új transzatlanti viszony kialakítása szükséges, függetlenül attól, hogy melyik jelölt nyeri meg az amerikai elnökválasztást. „A status quóhoz, a régi idők transzatlanti kapcsolataihoz nem fogunk visszatérni” figyelmeztetett a francia diplomácia vezetője. Az elmúlt négy év alapvető változása az, hogy Európa kinyilvánította a szuverenitását. A biztonsági területen, a védelmi politikában, a stratégiai autonómia kérdésben” tette hozzá.

Gratulált Joe Bidennek az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez Boris Johnson konzervatív brit miniszterelnök. Johnson a Twitteren közétett szombat esti nyilatkozatában gratulált Kamala Harrisnek, az Egyesült Államok következő alelnökének is, és történelmi vívmánynak nevezte eredményét. „Az Egyesült Államok a szövetségesünk, és várakozással tekintek jövőbeni szoros együttműködésünk elé azokon a területeken, amelyeket mindkét ország elsődleges fontosságúnak tart, a klímaváltozástól a kereskedelmen át a biztonsági kérdésekig” fogalmazott üzenetében a brit miniszterelnök. (MTI)

A CNN szerint Joe Biden magyar idő szerint hajnali kettő órakor fog beszédet mondani.

PH/MTI/CNN

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version