Kiemelt hírek

Idén a Száraz November is másképp fest

Published

on

Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Öt éve hirdette meg az első „Száraz Novembert” Dávid Ferenc, a Kék Pont Alapítvány biopolitikai műhelyének vezetője. A józan hónap nem a leszokásról, hanem a mértékletességről szól – árulta el a Pesti Hírlapnak. Idén azonban a Száraz November is másmilyen lesz, mint az megszokott. 

Hogyan kezdődött a „Száraz November” mozgalom? Mióta van Magyarországon is jelen a józan hónap, ami máshol októberre esik? 

A Tilos Rádió 7 Térítő című műsorában kezdődött ezelőtt öt évvel. Valóban tudtunk arról, hogy zajlik októberben egy „Sober October” nevű, nagyon hasonló, józanságot hirdető hónap, de az a különbség a Száraz November és a többi, józanságot népszerűsítő projekt között, hogy a mi programunk középpontjában a mértékletesség erényének a megtartása áll. Azoknak szól, akik isznak és szeretnék kontrollálni az ivásukat. Nem valami ellen, hanem valamiért – a mértékletesség erényének a megtartásáért – van. Ebből a szempontból inkább illeszkedik a Kék Pont korábbi projektjeihez, mint például a 2013-as „Mértékletesség éve”, amikor ezt az erényt elkezdtük népszerűsíteni vagy akár a később erre ráillesztett „Tépőzár”, ami a mértékletes marihuánahasználatról szólt. Az öngondozás megjelenése ugyan a száraz novemberben teljesedik ki, de már sokkal korábban megjelent a Kék Pont Alapítvány munkájában. Talán ott lehet látni igazán a különbségeket, hogy a „Sober October” vagy a „Józan Január” a közegészségügyi szempontokat helyezi előtérbe, addig nálunk egyértelműen az örömnek a gondozása van a középpontban.

 

Miért nem arról szól a Száraz November, hogy itt az idő arra, hogy szokjunk le egyszer és mindenkorra?

Mert ez két különböző projekt. Annak kell befejeznie az alkoholfogyasztását, aki nem tud mértéket tartani, akinél végleg elveszett a kontroll. Az ő számukra a konzultáció, a terápia, a józanság megtartása, a felépülés és a rehabilitáció – számtalan módon nevezhetjük –, magyarul a józanságban való kiteljesedés a fontos. Ez a program viszont azoknak szól, akik szeretnék megtartani a kontrollt, amelyet jelenlegi tudásunk szerint nem tudunk újratanulni. Itt ágazik el a kettő igazából.

 

A Száraz November egy próba azoknak, akik szeretnék megtudni, hogy elvesztették-e már a kontrollt a saját alkoholfogyasztásuk felett, vagy még tudják magukat tartani?

Pontosan erről van szó. Ki fog derülni, hogy képes vagyok-e megtartani a 30 napot, vagy csak kettőt. Az, aki végigcsinálja a 30 napot, nagyobb eséllyel mondhatja azt, hogy ő kontrollálja az alkoholfogyasztását. Persze előfordulhat az is, hogy valaki nagyon fogcsikorgatva csinálja végig a Száraz Novembert és utána azt mondja, hogy oké, én tartom a kontrollt. Én viszont úgy gondolom, ha valaki minden évben megcsinálja, és egyre ügyesebben, akkor mondhatjuk azt, hogy megedzette a kontrollját, tudja uralni a vágyait. A mértékletesség erénye az örömök feletti kontrollt jelenti. Ennek a megerősítésére szolgál más esetben a naplózás. Mindenképpen egy nagyon fontos visszajelzés. Amikor az ember elkezd Száraz Novemberezni, akkor megismeri a sóvárgást, a sóvárgásban lévő tanulságokat. Megtanul nemet mondani, megtanulja kezelni azokat a szituációkat, amelyekben addig ivott, és megtalálja azokat a kockázati pontokat az életében, amikor esetleg esténként a pohár után nyúl. 

 

A Száraz Novemberezők mára egy közösség. Van Facebook-csoport, ahol kibeszélhetik a tapasztalatokat, vannak száraz bulik… 

Maga a Száraz November egymás közt Facebook-csoport az esszenciális eredménye a Száraz Novembernek. Nagyon-nagyon régóta vártunk arra, hogy létrejöjjön egy olyan alulról szerveződő csoport, ahol az emberek egymás között a nem ivásukról beszélgetnek. Nagyon fontos, hogy a csoportot a Kék Pont Alapítvány semmilyen módon nem keretezi, nem befolyásolja. Sőt, az első pillanattól kezdve abban támogatjuk őket, hogy egy kollektív öngondozó csoportként működjenek. Tényleg azt gondolom, egy csodája a Száraz Novemberrel történteknek, hogy ez létrejött. Idén, a Covid‒19 hatására megváltozik a Száraz November. Nincsenek száraz bulik, nincsenek találkozók. Ellenkezőleg: mindenkinek azt javasoljuk, hogy húzódjon a sáncok mögé, ne menjen szórakozni, ne fogyasszon alkoholt. Igazából a Száraz Novemberezés az egyik olyan menedéke ennek a helyzetnek, amelyben az ember józanul, racionálisan fel tud készülni arra a döbbenetes bizonytalanságra, ami előttünk áll. A félelmeink alkohollal tompítása nem az az út, amelyben az ember megküzdési stratégiái sikeresek lesznek. Az egyéni felelősség egy olyan Covid-helyzetben, ahol nincsenek korlátozó intézkedések – holott a járvány súlyossága jóval meghaladja a tavaszit – sokkal nagyobb. Az egyéni, a kisközösségi felelősség súlya nagyon nagy. Magunkra maradtunk az alkohollal és ebből még komoly bajunk lehet. Az idei Száraz November egy olyan cselekvési repertoárt kínál az embereknek, amelyben meg tudják erősíteni az egészségüket. Nem mennek el otthonról, csak a legszükségesebb okokbó,l és egyben mentálisan belsővé tesznek egy bizonyosságot, egy tudatosságot, ami segíteni fogja őket azzal, hogy szembenézzenek a novemberi-decemberi bizonytalansággal. 

 

Miért pont november? Mert az egy elég búvalbaszott hónap?

Hogy mondjam? Nincsen jó hónap a nem ivásra. Én azt mondanám, hogy felkészít bennünket a decemberi túlfogyasztásra. Picit helyzeti előnybe kerülünk. A jelenlegi december, az leves. Mindenképpen be lesz zárva egy bizonyos ponton az ország. Hogy erre hogyan készülök fel, azt választom-e, hogy úgyis mindegy, elkezdek inni, vagy azt, hogy tudatosan vállalva az egyéni felelősségemet, maszkot hordok, nem megyek sehová és megerősítem a szervezetem… Ez erről szól. A november ebből a szempontból most adja magát és lehetőséget kínál, amelyben meg tudok erősödni úgy, hogy szembenézzek az előttem lévő kihívásokkal. Ha most nem lenne Covid, akkor azt mondanám, hogy a decemberi túlfogyasztásra készít fel minket, de most azt mondom, hogy a decemberi tragédiára készít fel bennünket. 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version