Magyarország

200 magyar egészségügyi dolgozót küldünk Szlovákiába tesztelni, meg is köszönték szépen Szijjártónak

Published

on

Elvégre a magyar egészségügy nélkülük is prímán állja a sarat. 

200 egészségügyi dolgozóval segíti a hétvégi szlovákiai országos tesztelési programot Magyarország. Minderről Ivan Korčok szlovák kül- és EU-ügyekért felelős miniszter számolt be a Twitteren. Korčok arról írt, hogy bár ők csak 50 embert kértek, a magyarok 200-at küldenek, amit nagyon köszön Szijjártó Péternek.

A szlovák miniszter szerint a magyarok Komáromban, Léván, Nyitrán és a Kassa melletti Tőketerebesen fognak besegíteni – írja a 444.

A portál pénteken több hazai egészségügyi intézményből és felsőoktatási intézményből is úgy értesült, hogy Szlovákiába toboroznak önkénteseket. Volt, ahol nagyon jó fizetést is ajánlottak a részvételért. 

Több minisztériumnál és állami intézménynél is érdeklődtek, hogy pontosan hány embert küldenének, hova, és mennyi időre, de nam kapott választ, mint ahogy a arra sem: nem tartják-e problémásnak, hogy a súlyosan túlterhelt magyar egészségügyi intézmények kisegítése helyett külföldre küldenek szakembereket.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version