Nagyvilág
Belügyminisztert váltott Lukasenka
De még több rendfenntartót akar látni, és nem ismeri el a külföldi egyetemi diplomákat, mert ott átmossák a diákok fejét.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök csütörtökön leváltotta Jurij Karajev belügyminisztert, és helyére Ivan Kubrakovot, a belügyi főigazgatóság minszki kirendeltségének vezetőjét nevezte ki – jelentette a BelTA fehérorosz állami hírügynökség, írja az MTI.
Karajevet elnöki segítőnek, irodai területi felügyelőnek nevezte ki. Lukasenka az új elnöki segítők kinevezésekor kijelentette: a rendőrség és a hadsereg addig nem megy el az utcákról, amíg a tüntetések tartanak. Hozzátette: függetlenül Mike Pompeo amerikai külügyminiszter biztosítékától, amely szerint nem fenyegeti veszély Fehéroroszországot a NATO, Lengyelország és Litvánia részéről, szükséges továbbra is készen állni arra, hogy a megfelelő módon tudjanak reagálni az esetleges külső fenyegetésekre.
Az államfő beszélt annak szükségességéről is, hogy meg kell erősíteni az önkéntes rendfenntartókat már leszerelt katonák behívásával, akiket fegyverrel kell ellátni.
Bejelentette továbbá, hogy a közeljövőben a kormány elfogadja azt a rendeletet, hogy a külföldön szerzett diplomákat Fehéroroszország nem ismeri el. Szavai szerint a fehérorosz diákok „agyát ott átmossák, majd pedig visszaküldik őket mint ötödik hadoszlopot”. Ezt pedig az ország nem engedheti meg – mondta.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!