Nagyvilág

Tizenhárom év után ítélték el a szlovák rablót

Published

on

Forrás: Shutterstock

Az ügyészi indítványt elfogadva jogerősen 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte a Tapolcai Járásbíróság azt a szlovák férfit, aki még 2007 nyarán rabolt ki társával egy ábrahámhegyi utazási irodát – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A vádlott 2007 júliusában ismeretlen társával fegyverrel földre kényszerítette az utazási iroda alkalmazottait, gázspray-vel lefújta őket, majd több mint egymillió forintot és két bankkártyát is elvitt a helyszínről.

Az időközben Szlovákiában jogerős börtönbüntetését töltő férfit szabadulását követően Magyarországra szállították, ahol a Tapolcai Járásbíróság 2020 szeptemberében elrendelte a letartóztatását.

A múlt héten telekommunikációs eszköz használatával megtartott előkészítő ülésen – miután a vádlott beismerő vallomást tett -, a bíróság társtettesként, fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre, valamint 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá 5 évre kitiltotta Magyarország területéről. Az ítéletet a vádlott, védője és az ügyész is tudomásul vette, így az jogerős.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version