Nagyvilág

Koronavírus: gyorsan csökken az antitestek száma a szervezetben

Published

on

A koronavírus ellen termelt antitestek szintje „egészen gyorsan” csökken a megfertőződést követően állapították meg brit szakemberek.

Az Imperial College London kutatói szerint a pozitív ellenanyag-tesztet produkáló emberek száma 26 százalékkal csökkent június és szeptember között Nagy-Britanniában – írja a BBC hírportálja.

A szakemberek szerint az immunitás a jelek szerint gyengül és fennáll a kockázata a vírussal való ismételt megfertőződésnek.

Angliában eddig több mint 350 ezer emberen végeztek ellenanyag-tesztet a REACT-2 tanulmány részeként.

A június vége és július eleje közötti időszakban elvégzett első teszteléskor 1000 emberből nagyjából 60-nál észleltek antitesteket. A szeptemberi második körben azonban már csak 1000-ből 44-nél embernél.

„Az immunitás egészen gyorsan gyengül, mindössze három hónappal vagyunk az első tesztelés után és már most 26 százalékos csökkenést mutattunk ki az antitestekben” – mondta Helen Ward professzor, a tanulmány egyik készítője.

Általában azoknál volt nagyobb a csökkenés, akik tünetmentesen vészelték át a Covid–19-et, a különböző korcsoportok esetében pedig a 65 éven felülieknél csökkent legjobban az antitestek mennyisége.

Az igazolt újrafertőzöttek száma rendkívül alacsony. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy az immunitás csupán a márciusi-áprilisi tetőzés óta kezdett csökkenni.

A szakemberek szerint a második fertőzés enyhébb lehet az elsőnél, még ha az immunitás csökkent is, mivel a szervezetnek kell, hogy legyen egy „immunemléke” a vírussal való első találkozásról és tudnia kell, hogyan védekezzen ellene.

Wendy Barclay professzor szerint az antitestek gyors fogyatkozása miatt nem feltétlenül kérdőjeleződik meg a jelenleg klinikai vizsgálatoknak alávetett vakcinajelöltek hatékonysága. „Egy jó oltóanyag jóval hatékonyabb lehet a természetes immunitásnál” – jegyezte meg a szakember.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version