Nagyvilág

Kaczynski: a járvány idején szervezett tüntetések sok emberéletbe fognak kerülni

Published

on

A koronavírus-járvány idején tartott, a beteg magzatok művi vetélését tiltó alkotmánybírósági döntést követő tüntetéseknek sok emberélet esik majd áldozatul – figyelmeztetett kedden Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőhelyettes.

A lengyelországi városokban csütörtök óta naponta zajlanak több ezer fős tüntetések. A járvány miatt szombat óta tilos öt embernél nagyobb gyülekezéseket tartani. A rendőrség az eddigi tüntetések során figyelmeztetett a tilalomra, de nem oszlatta fel a tömeget.

„Azok, akik a tüntetésekre buzdítanak, de azok is, akik részt vesznek bennük, általános veszélyt idéznek elő, vagyis komoly bűntettet követnek el” – jelentette ki kedd este közzétett videoüzenetében Kaczynski, hozzátéve: a hatóságoknak nemcsak joguk, hanem kötelességük is szembeszállni az ilyen cselekményekkel.

A politikus szerint a múlt csütörtöki alkotmánybírósági döntés összhangban van a lengyel alaptörvénnyel. „Az alkotmány fényében más ítélet nem is születhetett” – jelentette ki. Aláhúzta: a döntés megváltoztathatatlan, amíg érvényben van a jelenlegi alaptörvény.

Annál inkább lehetetlen a „kívánság szerinti” (semmilyen törvényi feltétel által nem korlátozott) abortusz, amint ezt a szélsőbaloldal követeli – mondta el Kaczynski, utalva a tüntetéseken, valamint a keddi parlamenti vitában is elhangzott, az abortuszt szabályozó előírások teljes liberalizálását célzó követelésekre.

A politikus a lengyel történelemben példa nélkülinek nevezte, hogy a tüntetések során katolikus templomokat támadnak meg, és arra hívta fel a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt tagjait és támogatóit, hogy vegyenek részt az egyház védelmében.

Kaczynski aláhúzta: Lengyelországban biztosítva van a teljes vallási tolerancia. „Az egyetlen, Lengyelországban közismert erkölcsi rendszer viszont az egyházé, ennek elutasítása nihilizmust jelent” – tette hozzá. Úgy vélte: az említett nihilizmus az utóbbi napok tüntetéseiben, az egyház elleni támadásokban, a tüntetők vulgarizmusában nyilvánul meg.

A lengyel templomokat „mindenképpen védeni kell” – hangsúlyozta Kaczynski, felszólítva a PiS tagjait és támogatóit, hogy vegyék ki a részüket az egyház védelméből.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version