Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Új lendületet vett az országos sztrájk Fehéroroszországban

Létrehozva:

Cihanouszkaja szerint a kormány csak az erőből ért. 155 embert már őrizetbe vettek a sztrájk miatt.

Országos sztrájkba kezdtek hétfőn a munkások és egyetemisták Szvetlana Cihanouszkaja felhívására Fehéroroszországban – írja a BBC. Még néhány állami vállalatnál is a kapukon kívül tüntettek a munkások, a diákok pedig a minszki egyetemek környékén vonultak fel: az autók dudálással jelezték támogatásukat. A Reuters szerint nyugdíjasok is utcára vonultak, végül egy két-háromezres tömeg gyűlt össze a főutcán, akik piros-fehér zászlókat lengetve vonultak végig.

Aljakszandr Lukasenka szóvivője elmondta: a legfontosabb üzemek továbbra is jól működnek az országban, a kormányfő pedig figyelmen kívül hagyta az ellenzék korábbi ultimátumát, miszerint vasárnap éjfélig le kell mondania. Cihanouszkaja szerint az embereknek elege van a két hónapja tartó politikai válságból, erőszakból, ezért arra kérte a tüntetőket, hogy zárják le az utakat, és vegyék ki a pénzüket a bankokból. „A kormány ismét megmutatta, hogy csak az erőből ért. Ezért kezdünk hétfőn országos sztrájkba” – tette hozzá.

Vasárnap becslések szerint százezren vonultak Minszk utcáira, sokan a „sztrájk” szót skandálva. Orosz hírügynökségek helyszíni riportjai szerint legalább tíz fénygránát repült a tömeg felé, és arról is beszámoltak, hogy gumilövedékkel is lőttek rájuk. A rohamrendőrök utakat is lezártak Minszk belvárosában, és készenlétbe helyezték a vízágyúkat. A belügyminisztérium szerint vasárnap 523 embert tartóztattak le, közülük 352-en továbbra is őrizetben vannak. Egy emberi jogi szervezet szerint hétfőn legalább 155 embert tartóztattak le azért, mert részt vettek a sztrájkban, és nem csak Minszkben, hanem több kisebb városban is vettek őrizetbe tüntetőket.

A hétfői sztrájk mértéke még nem mérhető fel pontosan, részben azért, mert a kormányközeli média nem számol be róla. A Reuters szerint Minszk központjában a boltok, kávézók, éttermek többsége zárva tart. A korábbi sztrájk azért fulladtak kudarcba, mert az állami vállalatok dolgozóit megfenyegették, hogy elveszíthetik a munkájukat, ha tovább folytatják a munkabeszüntetést.

 

Legnépszerűbb cikkeink