Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A horvát állam kifizeti a kórházak gyógyszeradósságának egy részét

Létrehozva:

Dubrava kórház, Zágráb / Fotó: Flickr

Zdravko Maric pénzügyminiszter tárgyalásokat folytatott a cégek vezetőivel, miután azok a múlt héten leállították a kórházak 80 százaléka számára a gyógyszerek szállítását 5 milliárd kuna (240,3 milliárd forint) kintlévőségük miatt. Ezt azzal indokolták, hogy pénz nélkül maradtak, nem tudják kifizetni saját beszállítóikat sem. 

Maric kiemelte: a kormány a múlt pénteken 300 millió kuna adósságot már kifizetett, a mostani összegről a kabinet csütörtöki ülésén hoz végleges döntést. 

Mint mondta, a probléma összetett, és megtesznek mindent annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátórendszerben ne legyenek fennakadások, főleg ami a gyógyszerellátást illeti. 

Szükség lesz további intézkedésekre is – mondta -, hogy ne keletkezzenek újabb kötelezettségek. 

A cél a fizetési határidő 160 napra csökkentése, és a kintlévőségeket rendezése. A törvényben előírt hatvannapos fizetési határidőt betartani csak abban az esetben lesz lehetséges, ha nem termelődnek újabb költségek – hangsúlyozta.

Hozzátette: mindazonáltal jó lenne, ha a gyógyszer-nagykereskedők felé felhalmozott régi és új adósság lenne az egészségügy egyetlen problémája. 

Vili Beros egészségügyi miniszter elmondta: az egészségügyi intézményeknél felhalmozódott adósság eléri a 13 milliárd kunát (626,4 milliárd forint), ami részben a fizetésemelések és drága gyógyszerek következménye. 

Horvátország személyenként évente valamivel több mint 800 eurót (292 127 forint) fordít az egészségügyi ellátás költségeire, ami a bruttó hazai termék (GDP) 7,4 százaléka, míg az európai átlag 9,9 százalék, azaz 3070 euró (1,12 millió forint) – tette hozzá.

Mivel az egészségügyi ellátórendszer évente 5-10 százalékkal drágul, ahhoz, hogy meg lehessen őrizni a hozzá fűződő jogot, növelni kell az állami költségvetés ez irányú kiadásait és az egészségbiztosítást – húzta alá.

A horvát egészségügyi ellátórendszer alulfinanszírozott és drasztikusan túlterhelt, emellett egyre több orvos és egészségügyi szakdolgozó hagyja el az országot. Zágráb 2015-ben fogadta el azt a nemzeti fejlesztési tervet, amelyben vállalta, hogy az elkövetkező három évben stabilizálja és fenntarthatóvá teszi az egészségügyi rendszert. Ugyanakkor az eddigi kormányok minden kezdeményezése erős ellenállásba ütközött az orvosok és a betegek részéről. Legyen szó kórházak vagy osztályok összevonásáról vagy az egészségügyi szolgáltatások drágulásáról.

 

Legnépszerűbb cikkeink