Kiemelt hírek

100 százalék magyar, 100 százalék teqball

Published

on

Magyarországról indult világhódító útjára, az utóbbi években olyan világsztárok tűntek fel a környékén, mint Ronaldinho vagy Puyol: látványos, közönségszórakoztató világbajnokságokat rendeznek belőle, itthon pedig túl vagyunk az első országos bajnoki sorozaton is. Ez a teqball.

A sportág magyar fejlesztésű, futball-alapú játék, amelyet egy speciálisan meghajlított asztalon játszanak. A teqball először 2012-ben jelent meg Magyarországon, mára pedig már száz országban van jelen, több, mint 2000 igazolt játékos van világszerte, és eddig három világbajnokságot – 2017-ben és 2019-ben Budapest volt a házigazda – bonyolítottak le.

Itthon az idei év számít sporttörténelminek. A közelmúltban jelentették be, hogy megalakult az Országos Teqball Szövetség és a bajnoki rendszer rajtja sem váratott sokáig magára. Az Országos Teqball Szövetség közgyűlése idősebb Gattyán Györgyöt választotta meg első elnökéül. A Phoenix Teqball Academy, az ország legnagyobb klubja, valamint otthona két világbajnoknak is – Bányik Csabának és Blázsovics Ádámnak –, 12 professzionális egyesülettel együttműködve segítette a hivatalos nemzeti szövetség megalakítását.

„Mielőtt megalakult volna az Országos Teqball Szövetség, a Phoenix Teqball Akadémiával fáradhatatlanul dolgoztunk további versenyképes teqball-klubok alapításán Magyarországon. Ezeknek a kluboknak egészen mostanáig nem volt olyan összefogó vezérszervezetük, amelytől iránymutatást várhattak. Nagyon örülök, hogy a szintén újonnan megválasztott vezetőséggel együttműködve hozzájárulhatunk a sport hatékony és gyors fejlődéséhez hazánkban” – mondta a Pesti Hírlapnak idősebb Gattyán György, a szövetség elnöke.

A teqball-szabályok szerint a játékosok legfeljebb három érintést alkalmazhatnak, mielőtt visszajuttatnák a labdát az ellenfél térfelére, tehát ahhoz, hogy elkezdhessünk teqballozni, kis túlzással nincs szükség nagyobb tudásra, mint hármat dekázni egy labdával. A teqball a labdarúgás legtisztább válfaja, hiszen egy testi kontaktus nélküli sport, ami azt jelenti, hogy sem az ellenfél, sem pedig az asztal érintése nem engedélyezett. Ez minimalizálja az ütközések által okozott sérülések előfordulását is.

Az I. Országos Teqball Bajnokságon a párosok között a Blázsovics Ádám, Bányik Csaba kettős nyert. Sikerük nem véletlen, mindketten szereztek már egyéni világbajnoki címet is. Másodikként a Bakó Ádám, Fördős Soma duó zárt. A bronzérem a Csereklye Martin, Bene Zsombor egységé lett.

Bányik Csaba nyerte a több állomásból álló I. Teqball Országos Bajnokság egyéni aranyát, a második helyen Blázsovics Ádám, a harmadikon Csereklye Martin végzett.

Érdekesség, hogy egyébként Bányik Csaba előbb szerzett világbajnoki aranyérmet teqballban, mint ob-elsőséget, hiszen az egyéni világranglistán a nyolcadik helyen álló játékos korábban párosban lett világbajnok.

„Nagy dolognak tartom azt, hogy sikerült behúzni az első országos bajnoki címet. Blázsovics Ádámmal sokat dolgozunk azért, hogy ez a sportág minél népszerűbb legyen. Ebben az évben sok minden történt a koronavírus negatív hatásai ellenére is. Megalakult a hazai szövetség, és kiírták az első országos bajnokságot” – mondta lapunknak a Phoenix Teqball Akadémia világbajnoka, aki immár egy országos bajnoki arannyal is büszkélkedhet.

És ha valaki azt gondolná, hogy egyelőre ennyi eseményt terveztek 2020-ra ebben a sportágban, az téved. Elkezdődött ugyanis a Hungarian Teqball Challenger Series-sorozat, ami a világbajnokságra kvalifikál. Lapzártánkkor túl vannak a második fordulón, amelyet a Testnevelési Egyetemen rendeztek meg. Egyéniben Bakó Ádám győzött, vegyespárosban a vb-döntős Bányik Csaba, Janicsek Zsanett duó sikerével ért véget a második forduló, míg a páros versenyt Blázsovics Ádám és Bányik Csaba nyerte.

Blázsovics Ádám úgy véli, ez a sportág maximálisan idomul a felgyorsult világunkhoz: „A Phoenix Teqball Akadémiával indult minden. Innen inspiráltunk, segítettünk más egyesületeket is országszerte. A cél az volt, hogy minél több klub legyen, így elindulhasson az első országos bajnoki sorozat. Most már ezen túl vagyunk, és bízom benne, hogy a kezdeti lendület továbbra is kitart az egyesületeknél. A fejlődés egyértelműen látszik. Az, ami technikailag jó, és eredményes volt egy-két éve, az most már a legmagasabb szinten nem mindig jön be. Mindig az újításra kell törekedni” – hangsúlyozta a világklasszis játékos, aki a sporttörténelmi évről megjegyezte: felemelő érzés részt venni a sportág hazai rendszerének a kialakításában.

Fehér György

Teqball kisokos:

  • a teqball bármilyen ötös méretű focilabdával játszható, egy speciálisan meghajlított asztalon;
  • egyéni és páros formában, vagyis kettő vagy négy ember tudja játszani;
  • egy mérkőzés két nyert játszmáig tart;
  • egy játszma megnyeréséhez 12 pontot kell elérni;
  • a játékosoknak vagy csapatoknak két lehetősége van a sikeres adogatás elvégzésére;
  • a játékosok vagy csapatok minden négy pont után cserélnek adogatást;
  • tilos ugyanazzal a testrésszel érinteni a labdát kétszer egymás után;
  • tilos ugyanazzal a testrésszel átadni a labdát kétszer egymás után;
  • minden játékos vagy csapat legfeljebb háromszor érhet a labdához bármely testrésszel – a karok és kezek kivételével –, mielőtt visszajuttatná azt az ellenfél térfelére;
  • páros játék során minimum egy passz kötelező a visszajuttatást megelőzően;
  • tilos hozzáérni az asztalhoz és az ellenfélhez a játék során;
  • csusza (amikor az asztal élét éri a labda) esetén meg kell ismételni a labdamenetet abban az esetben, ha a labda a földre pattan a csuszát követően.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version