Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Városképi és vízügyi gondokkal küzd Beregszász, a magyar kormány 1,2 milliárddal siet a segítségére

Létrehozva:

A magyar kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a követkető két évben Beregszász Vérke folyóval összefüggő ökológiai és városképi problémáinak a megoldásához – jelentette be Magyar Levente, a külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára kedden Beregszászban, ahol Babják Zoltán polgármester meghívására tett látogatást.

A tisztségviselő az MTI-nek kifejtette, hogy ebből az összegből megvalósul a Vérke folyó városi szakaszának teljes kikotrása, szennyvíz- és iszapmentesítése, partjának rendezése, továbbá megépül egy városon kívüli duzzasztógát és egy csatorna, amely pedig arról gondoskodik, hogy ne ülepedjen le a szennyvíziszap, hanem folyamatos legyen a vízutánpótlás és a sodrás a folyóban.

Emellett a beregszászi vízművek is mintegy 200 millió forintos támogatást a magyar kormány részéről – tette hozzá. A tervezés és az előkészületek már most elindulhatnak, és a tervek szerint a beruházási munkálatok 2022-re befejeződnek.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink