Magyarország

Mike Pompeóval tárgyal Azerbajdzsán és Örményország

Published

on

A Hegyi-Karabah hovatartozása miatt egymással szembenálló Azerbajdzsán és Örményország külügyminisztere pénteken Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel tárgyal a konfliktusról.

„Október 23-án a tervek szerint Washingtonban találkozik Ceyhun Bayramov azeri és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) – a hegyi-karabahi konfliktusban közvetítő – minszki csoportja társelnökeinek részvételével” – tudatta egy közleményben az azeri külügyminisztérium sajtószolgálata. A találkozón a felek megvitatják egymással „az Örményország és Azerbajdzsán közötti hegyi-karabahi konfliktus megoldását” – tette hozzá a sajtószolgálat.

Anna Nagdalján örmény külügyi szóvivő az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta, hogy Zorab Mnacakanján örmény külügyminiszter is találkozik Pompeóval.

Leyla Abdullayeva azeri külügyi szóvivő ugyanakkor az EFE-nek azt mondta: nem szerepel a tervek között egy Bayramov és Mnacakanján közötti találkozó az amerikai út során.

Az amerikai külügyi tárca vezetője többször is felszólította a feleket, hogy vessenek véget az egymás közötti ellenségeskedéseknek, és „járuljanak hozzá egy békés megoldáshoz” Hegyi-Karabahban.

Az önkényesen kikiáltott Hegyi-Karabah Köztársaság sajtószolgálata beszámolt arról, hogy az örmény erők „kemény harcokat” folytatnak a Hegyi-Karabahot Örményországgal összekötő úgynevezett Lacsin-folyosótól mintegy 60 kilométerre délre.

A vasárnap bejelentett humanitárius tűzszünet ellenére a harci cselekmények nem csillapodnak, ahogy az október 10-én bejelentett fegyvernyugvást követően sem enyhültek.

Eközben Ilham Aliyev azeri elnök a nemzethez intézett beszédében, amelyet az AzTV nevű állami televízió közvetített, beszámolt arról, hogy az azeri erők ellenőrzésük alá vonták a hegyi-karabahi Zangilan települését 24 faluval együtt.

Az azeri főügyészség kedden közölte, hogy két azeri állampolgár életét vesztette a terteri járást ért rakéta- és tüzérségi támadásban.

A hegyi-karabahi régió védelmi tárcája kedden további 43 katona eleséséről számolt be, így a konfliktus szeptember 27-i kezdete óta már 772 katonája lelte halálát a harcokban.

A többségében örmények lakta Hegyi-Karabah hovatartozása 1988 februárja, vagyis még a Szovjetunió összeomlása előtti idők óta nyílt vita tárgya Baku és Jereván között.

Hegyi-Karabah 1991 szeptemberében egyoldalúan kivált Azerbajdzsánból, amit az utóbbi katonai erővel próbált megakadályozni, így kitört a hegyi-karabahi háború. A harcokban 30 ezer ember vesztette életét, és százezrek kényszerültek menekülésre. A tartomány parlamentje 1996-ban kikiáltotta Hegyi-Karabah függetlenségét, de ezt még Örményország sem ismerte el. Mind Azerbajdzsán, mind Örményország saját területének tekinti az enklávét.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version