Magyarország
Harmincszoros különbség van lakásépítésben az ország két pontja között
Idén az első félévben 34 százalékkal több – összesen 8697 – új lakást adtak át, mint egy évvel korábban.
Százezer lakosra országos átlagban 8,9 új lakás jutott, az átlag azonban több mint harmincszoros különbséget rejt a legjobban és a leggyengébben teljesítő megyék között – derül ki a KSH friss, megyei összesítéséből.
A magyarországi lakásépítés növekedési üteme 2018 óta lassul, de 2020 első félévében az előző év azonos időszakához képest így is 34 százalékkal több, összesen 8697 új lakás épült az országban. A második negyedévben az előző év azonos időszakához képest is nagyobb mértékben, 40 százalékkal emelkedett a használatba vett lakások száma – írja a KSH adatai alapján a napi.hu.
A növekedés főleg a vidéki, kisebb lélekszámú, valamint a megyei jogú városok lakásépítéseinek számottevő (47, illetve 40 százalékos) emelkedéséből adódott. A fővárosban és a községekben hasonló mértékben, 22, illetve 23 százalékkal bővült az átadott lakások száma. A fővárosban és a megyék többségében az egy évvel korábbinál több új lakás épült.
Országosan tízezer lakosra 8,9 új építésű lakás jutott. Ám míg Győr-Moson-Sopron megyében az országos átlag több mint háromszorosa, mintegy 30 lakás épült százezer lakosonként, a lista másik végén Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll, ahol az egyet sem éri a számuk, s a hátulról második Nógrád megyében is csak egy új lakásról ad számot a KSH.
Országos átlag feletti eredményt mértek Somogy, Pest, Hajdú-Bihar megyében, átlagost Vas megyében és Budapesten, közelíti az átlagot a Csongrád- Csanád megyei lakásépítés. A boomból azonban a 20 megyéből (19 megye, plusz Budapest) 13 megye kimaradt, a mutató ezek zömében az országos átlag felét sem éri el.
Az épített lakások átlagos alapterülete (97 négyzetméter) az előző év azonos időszakához képest kismértékben csökkent. A legnagyobb lakásokat Fejér és Heves megyében, a legkisebbeket Budapesten és Somogyban vették használatba.
A 2020 első félévében kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján 12 475 új lakásnak az építése kezdődhetett el, 32 százalékkal kevesebbnek, mint 2019 azonos időszakában. Ennek hátterében a KSH szerint részben a megváltozott piaci-jogszabályi körülmények, az 5 százalékos áfa kivezetése, részben a koronavírus-járvány miatti átmeneti visszaesés húzódott meg.
Az építendő lakások száma Budapesten kívül a megyék döntő többségében is elmaradt az egy évvel korábbitól. Az országos csökkenést legnagyobbrészt a Pest és Győr-Moson-Sopron megyei, valamint a fővárosi visszaesés idézte elő. Az építési kedv mindössze Fejér és Veszprém megyében mozdult pozitív irányba.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója